Gazdaság

Görögország kulcsszereplő

Energiaellátási lehetőségek

Magyarország és Görögország együttműködése fontos lesz az ukrajnai háború okozta globális válságok kezelésében, Görögországnak kulcsszerepe van a magyarországi földgázellátás diverzifikációjában is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Athénban.

Görögország kulcsszereplő
Szijjártó Athénben elmondta, a görög partner fontos számunkra
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Rámutatott, hogy a magyar kormány az energiaellátást „racionális, fizikai és matematikai”, kérdésnek tekinti, ezért sem támogat egyetlen olyan javaslatot sem, amely veszélybe sodorná azt. Kiálltunk amellett, hogy kőolajat vásárolhassunk Oroszországból, és fel sem merülhet, hogy ne vásárolhassunk földgázt az oroszoktól.

Ezzel párhuzamosan természetesen érdekeltek vagyunk abban, hogy minél több forrásból és útvonalon álljon rendelkezésre földgázszállítási lehetőség. Magyarország számára két reális forgatókönyv létezik, a kelet-mediterrán medencéből vagy az Azerbajdzsánból származó földgáz, és mindkét irányból kizárólag Görögországon keresztül történhet a szállítás, azonban ehhez is infrastrukturális fejlesztésekre van szükség.

Ennek kapcsán üdvözölte, hogy kibővítették a Görögország és Bulgária közötti szállítási kapacitást, de szerinte ez még nem elégséges, ugyanis a közvetlen görög–magyar fizikai kapcsolat megteremtéséhez, a déli szállítási folyosó eléréséhez más országoknak is el kell végezniük a „házi feladatukat”, addig ugyanis az orosz gáznak nincs alternatívája.

Kapcsolódó írásaink