Gazdaság

Szijjártó: Egyre önellátóbbak vagyunk az orvosi eszközök terén

Épülő oltóanyaggyártási kapacitások

Magyarország képes lenne az önellátásra egy újabb egészségügyi veszélyhelyzetben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Jászapátiban.

Szijjártó: Egyre önellátóbbak vagyunk az orvosi eszközök terén
Fotó: MH/Purger Tamás

A hazai tulajdonú Radius Signage Kft. elkészült beruházásának átadásán elmondta, a 650 millió forintos fejlesztés révén a vállalat egy ezer négyzetméteres gyártócsarnokot épített, ami készen áll orvosi, műtőben is alkalmazható eszközök gyártására. A fejlesztést az állam 250 millió forinttal támogatta, így megőrizve 63 munkahelyet Jászapátiban. A világjárvány alatt komoly globális hiány alakult ki az ellátórendszer működéséhez szükséges alapvető eszközökből. Ebből tanulva egy újabb veszélyhelyzet esetén hazánk már elő tudná állítani a szükséges felszereléseket, hamarosan az oltóanyaggyártási kapacitások is kiépülnek, illetve haladunk az önellátás irányába az orvosi eszközök tekintetében is.

Kapcsolódó írásaink

Újból magasabb az alapkamat

ĀFokozatos lesz a felzárkózás az irányadó kamathoz, de a következő időszak határozza meg, hogy ez mikor és milyen kondíciók mellett történhet meg