Gazdaság
Szijjártó: Százhúszmilliárd forintnyi beruházás indul el
Több száz új munkahely

A török Sisecam-csoport 85 milliárd forintos fejlesztéséhez az állam 14 milliárd forint támogatást nyújt, és a 2024 végéig megvalósuló projekt nyomán 330 új munkahely jön létre Kaposváron. A vállalat a világ egyik legnagyobb üvegárugyártója: 14 országban 43 gyárral van jelen, termékeit mintegy 150 országba exportálja. Beszédében hangsúlyozta, Magyarország a válságok évtizedét tudhatja maga mögött, hiszen a pénzügyi, majd a migrációs krízis után jött a koronavírus, illetve a világjárványt kísérő gazdasági nehézségek, most pedig háború tört ki a szomszédban.
A kormány sikeres válaszokat adott a válsághelyzetekre, de a döntésekhez mindig higgadtságra, megfontoltságra és felelősségteljes viselkedésre volt szükség – fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek fontos alapját adta az a politikai stabilitás, amely lehetőséget biztosított a nyugodt döntéshozatalra. Emlékeztetett rá, hogy a kormány a járvány idején is ragaszkodott bevált gazdaságpolitikai stratégiájához, és a munkanélküliség finanszírozása helyett elindította minden idők legnagyobb beruházásösztönzési programját.