Gazdaság

A magyar gazdaság az unió szégyenpadjáról mára az élvonalba tört

Robusztus beruházásösztönzés

A magyar gazdaság a sorozatos válságok ellenére 2010 óta az Európai Unió szégyenpadjáról az élvonalba tört – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Salgótarjánban a Fort-Bau Therm Zrt. beruházásának átadásán a tárca közleménye szerint.

A magyar gazdaság az unió szégyenpadjáról mára az élvonalba tört
Szijjártó Péter
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Közölte: a magyar tulajdonú építőipari cég ötszázmillió forint értékű kapacitásbővítő fejlesztéséhez a kormány kétszázmillió forint támogatást adott, így „betonozva be” 110 munkahelyet. Hazánk tavaly a válság ellenére is a legsikeresebb évét zárhatta a rendszerváltás óta. Ebben nagy szerepe volt az építőiparnak is, amelynek termelési értéke tavaly 13 százalékos bővülés után ismét 5400 milliárd forint volt – mutatott rá.

A kormány a munkanélküliség finanszírozása helyett annak megelőzésére fókuszált, és meghirdette minden idők legnagyobb beruházásösztönzési programját. A miniszter bátornak nevezte a programban részt vevő 1434 vállalatot, és elmondta: Nógrád megyében 18 cég vett részt a programban, amelyek összesen 13 milliárd forint értékben hajtottak végre beruházásokat a kormány 4,5 milliárd forintos támogatásával, így segítve 5300 munkahely megmentését.

Szijjártó Péter az unió társfinanszírozásával 2,3 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés alapkőletételén bejelentette: újabb Ipoly-híd épül jövő év végéig Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Őrhalomnál, a másikon Ipolyvarbónál, ami megkönnyíti a határ menti közösségek életét, és a gazdaság fejlesztése szempontjából is fontos. Szlovákia mára hazánk második legfontosabb kereskedelmi partnere, a kétoldalú kereskedelem tavaly 27 százalékos növekedéssel elérte a 13 milliárd eurót. Fontosnak nevezte az energiaellátás biztonsága szempontjából a gáz- és elektromos hálózat összekötését. Harmincöt helyen van közúti kapcsolat a két ország határán.

Kapcsolódó írásaink