Gazdaság

Szijjártó Péter: Nyugalomra és megfontoltságra van szükség

Beruházásösztönző támogatások

A párhuzamosan folyó válságok idején nyugalomra, megfontoltságra és tapasztalatra van szükség a kormányok részéről – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Zsámbékon, az Alex Fémbútor Kft. beruházásának bejelentésén.

Szijjártó Péter: Nyugalomra és megfontoltságra van szükség
Fotó: MH/Purger Tamás

Pest megyében százhetven beruházás valósul meg 104 milliárd forintból, amit a kormány 38 milliárddal támogat, így több mint 31 ezer munkahely megmarad. Mint kiderült: a programban részt vevő cégek nyolcvan százaléka magyar tulajdonban van, a cél pedig a mostanti huszonöt százalékos exportarány megduplázása, mivel a kiviteli teljesítmény jelenti a GDP nagyjából nyolcvanöt százalékát.

Az Alex Fémbútor Kft. 566 milliós fejlesztéséből az állam 283 millióval támogatja az új üzemcsarnok építését, amivel százötven munkahelyet őriz meg az egyik vezető hazai gyártó családi cége. Ezzel a 16 ezer embert foglalkoztató ágazat termelési értéke tavaly 29 százalékos növekedést követően elérte a háromszázmilliárd forintot. Szijjártó Péter az AVL Hungary Kft. új járműcsarnokának és második irodaépületének alapkőletételén is részt vett tegnap Érden.

Elmondása szerint a 2018-ban bejelentett 12,5 milliárd forintos beruházás 350 új munkahelyet teremt, és az állam mintegy hárommilliárd forinttal támogatta a projektet. Szijjártó Péter a mechanikai kábelszerelvények gyártásával foglalkozó Kongsberg Interior Systems Kft. beruházásának bejelentésén kifejtette: a norvég vállalat 268 millió forintos, eszközbeszerzéssel járó fejlesztését az állam 119 millió forinttal támogatja, ami hozzájárul 352 munkahely megőrzéséhez.

Kapcsolódó írásaink