Gazdaság

Folyamatosak a vidéki fejlesztések hazánkban

Magyar Falu Program

Történelmi jelentőségűnek nevezte a kormány által indított Magyar Falu Programot Gyopáros Alpár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vámosatyán csütörtökön.

A Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa a program tiszteletére emelt kopjafa átadásán arról beszélt, hogy szerte az országban ezer falubuszt, 1700 új orvosi eszközparkot, mintegy hatszáz felújított orvosi rendelőt és ugyanennyi óvodát adtak át, valamint kétezer belterületi utca és 1500 játszótér felújítását valósították meg a kistelepülések a program pályázatai segítségével.

Hangsúlyozta: a program másik jelentősége az volt, hogy visszaadta a falusi emberek hitét, azt a hitet, amely évszázadokon keresztül a legnehezebb történelmi időszakokban segítette a magyar falvakat. „Bízom benne, hogy a falusi emberek érzik ezt, és ebben a hitben megerősödve látják a jövőjüket a legkisebb magyarországi kistelepüléseken is” – fogalmazott.

Emlékeztetett: a Rákosi- és a Kádár-érában tudatosan „ösztönözték” a falusiakat arra, hogy a városokba költözzenek és az erőltetetten fejlesztett nehézipart szolgálják ki. Hozzátette: köz­ségi iskolákat és óvodákat zártak be, közlekedési vonalakat szüntettek meg, és eladósították a vidéki családokat; emiatt a kistelepüléseken volt a legmagasabb a munkanélküliség.

Kapcsolódó írásaink