Gazdaság
Kiviteli rekordot döntött Magyarország
Kapacitásbővítések
Hangsúlyozta, ehhez olyan fontos kormányzati döntések kellettek, amelyek a segélyek osztogatása helyett a munkahelyekre, a fejlesztésekre helyezték a hangsúlyt. Szükség volt a magyar munkavállalók kiváló teljesítményére és azokra a bátor vállalatokra, amelyek a koronavírus-világjárvány ideje alatt is mertek fejleszteni, és termékeikkel új piacokat tudtak szerezni a világban. Hozzátette: soha annyian nem dolgoztak Magyarországon, mint jelenleg.
Miközben Magyarország lakosságszámát tekintve csak 95. a világon, exportteljesítménye a 34. helyen áll a globális rangsorban. Ráadásul az utóbbi időszakban megfigyelhető volt a magyar tulajdonban lévő cégek megerősödése. Szijjártó Péter a medencegyártással foglalkozó, hazai tulajdonú Wellis Zrt. ózdi üzemcsarnokának átadásán vett részt, ahol újabb kapacitásbővítő fejlesztést is bejelentettek. A tervezett kétmilliárd forintos projekthez az állam 625 millió forint támogatást nyújt, száz munkahely jön létre.