Gazdaság
Nyugdíjkifizetésekkel indult az idei év
Látványosan emelkedett az öregségi ellátások összege 2010-hez képest, visszaépült a 13. havi járandóság is

Ami az első két hónapot illeti, a megemelt, valamint a 13. havi járandóságokat is beleszámítva erőteljes nyugdíjkifizetésekkel indul az év – mondta lapunknak Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Hozzátette, több száz milliárd forint kerül ezáltal a fogyasztókhoz.
A 13. havi nyugdíj megközelítőleg háromszázmilliárd forintot tesz ki. Ez makrogazdasági szinten is jelentős tétel, ezen háztartások nagy része nehéz helyzetben van. Az érintettek hatvan százaléka az átlagnyugdíj alatti összeget kap kézhez, ezt a számot jelzi az is, hogy a mediánérték (a tényleges közép) alacsonyabb, mint az átlagos összeg. Az elemző szerint emiatt jelentős és érezhető az a többlet, ami év elején érkezik, és e juttatás nagy részét vélhetően el is költik az érintettek.
Az ötszázalékos emelésről, pontosabban az értékállósággal kapcsolatot vállalásról az elemző azt mondta, ezzel az a cél, hogy a nyugdíjak ne veszítsék el vásárlóerejüket – ez indokolja az emelés mértékét, az éves inflációra vonatkozó kormányzati várakozás is öt százalék. Ezzel Virovácz Péter szerint előrelátást mutat a tavalyi évhez képest, amikor is korrekcióra volt szükség ahhoz, hogy a nyugdíjak követhessék az áremelkedéseket. Hozzátette, amennyiben szükséges, ez a kompenzáció idén is megtörténhet.
Az elemző 5,6–5,7, a jegybank öt, míg az OECD hatszázalékos pénzromlást vár 2022-re, ami alap-ján idén sem zárható ki a pótlólagos korrekció lehetősége. Ami a nyugdíjak összegét illeti, látványos az emelkedés 2010-hez képest. A Központi Statisztikai Hivatal valamennyi éves és évközi emelést, valamint 13. havi járandóságot összesítő adatai szerint szembeötlő, mintegy másfélszeres az emelkedés.
