Dobrev Klára hablatygyára
ĀNAPI KOMMENTÁR. A napokban indult Gyurcsány online Inflációs Akadémiája, és a nyáron további FeriCampusok fogják tágítani a jelentkezők, elsősorban 30 év alattiak agyát
ĀNAPI KOMMENTÁR. A napokban indult Gyurcsány online Inflációs Akadémiája, és a nyáron további FeriCampusok fogják tágítani a jelentkezők, elsősorban 30 év alattiak agyát
ĀNAPI KOMMENTÁR. Mára az Orbán-kormány marad az emberek egyetlen reménye a jövőt illetően. Megélhetési válságot pedig csak Gyurcsány szeretne vizionálni
ĀNAPI KOMMENTÁR. Persze eldicsekszik azzal, hogy a 13. havi nyugdíjat az MSZP–SZDSZ-kormány vezette be, majd arról jellemesen hallgat, hogy el is vette
ĀA nemzeti kormányra a nyugdíjasok még a brüsszeli szankciók okozta válságban is számíthatnak
ĀFebruárban számíthatnak az érintettek a 13. havi járandóságra is
ĀAz elhibázott brüsszeli szankciók és az ukrajnai háború miatt nehéz időket él Európa
ĀA 13. havi nyugdíj a februári kifizetéssel együtt érkezik majd
ĀAzzal mindenki egyetért, hogy a pedagógusoknak többet kell keresniük, mondta Rétvári Bence
ĀA jövő évi emelésről a jegybank inflációs előrejelzése alapján még idén dönt a kormány
ĀIdén összesen 14 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, és jövőre további emelés jön, mondta Varga Mihály az Idősek Tanácsa ülésén
ĀOrbán Viktor: Nagy nemzeti céljaink egyike az idősek megbecsülése
ĀJön a 13.havi nyugdíj, a nyugdíjprémium és az inflációs nyugdíj-kiegészítés +VIDEÓ
ĀReagálás a DK-s Gy. Németh Erzsébet nyilatkozatára
ĀA 13. havi nyugdíjat, az szja-visszatérítést és az árstopot egyaránt bírálta az egykori szocialista pénzügyminiszter
ĀA nyugdíjak vásárlóértéke 2010 óta már több mint 10 százalékkal nőtt
ĀA Horn-kormány egykori pénzügyminisztere a 13. havi nyugdíjat és a hitelmoratóriumot is értelmetlennek és feleslegesnek nevezte
ĀHiába mentegeti csúsztatásokkal elvtársait Kunhalmi, Márki-Zay nyilatkozataiból világosan látható, hogy elvennék a pluszjuttatásokat az idősektől
ĀDeák Dániel: A jelek szerint Hajnal Miklós adót emelne, nyugdíjat csökkentene és megvágná a családtámogatást!
ĀHamis baloldali ígéretek
ĀZsigó Róbert: A kormány visszaadta azt a pénzt az időseknek, amelyet a Gyurcsány-Bajnai kormány elvett tőlük + VIDEÓ
ĀA kormány megbecsüli az időseket + VIDEÓ
Ā„Magyarországnak az idősek megbecsülésében is előre kell mennie, nem hátra”
ĀZsigó Róbert: Pénteken másfél millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember bankszámlájára utalják - a havi járandóság mellett - a 13. havi nyugdíjat is + VIDEÓ
ĀA családok az adó-visszatérítés egy részét lakásfelújításra vagy utazásra tervezik fordítani, így az építőipar, illetve a turizmuságazat is profitálhat az intézkedésből
ĀA bankszámlára a holnapi nap folyamán érkezik a várt összeg
ĀOrbán Viktor: Visszaadjuk, amit a baloldal elvett
ĀOrbán Viktor: A baloldal elvette a 13. havi nyugdíjat, mi visszaadjuk! - A miniszterelnök vendégségben járt Márika néninél + VIDEÓ + KÉPEK