Gazdaság

Forintban kifejezhetetlen a kár, amit Bige László okoz a gazdáknak a magas műtrágyaárakkal

Hatósági intézkedések várhatók

Forintban nem lehet kifejezni azt a kárt, amit – a magas gázárak ürügyén – Bige László monopolhelyzetben lévő cége okoz a magyar gazdáknak a nitrogénalapú műtrágya extra magasra emelt árával – mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke Egerben sajtótájékoztatón tegnap.

Elmondása szerint a baloldalhoz köthető, azt pénzelő vállalkozó nem most kezdte, hét éven át kartellezett, növelve ezzel az emberek kiszolgáltatottságát. A Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott 14,1 milliárd forintos bírság jelzi a visszaélés mértékét – fűzte hozzá. A magas gázár ürügyén a vállalkozó egyszerűen megzsarolta a gazdákat – jelentette ki a Magosz elnöke.

Egy éve még tonnánként 50 ezer forint volt a műtrágya ára, majd előbb 210 ezer, ma pedig már 230 ezer forintba kerül, miután a vállalkozó egy napot adott a gazdáknak a korábbi áron való jegyzésre. „Tisztességes vállalkozótól ez a zsarolás nem fogadható el” – hangoztatta Jakab István.

Ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) egyeztetve a Magosz és a NAK kéréssel fordult a kormányhoz, hogy a lehető leghatározottabban és következetesen járjon el, mert a helyzet így nem tartható. Várják ezért a további hatósági intézkedéseket. Nyitrai Zsolt ország­gyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott arról beszélt, hogy több mint félmillió ember él az agrárgazdaságból az országban, Heves megyében több mint 22 ezer. A magyar állam szövetséget kötött a magyar gazdákkal, és ennek megfelelően többször megvédte már őket, például az elhibázott brüsszeli tervekkel szemben.

„A magyar gazdák számíthatnak Orbán Viktorra, a kormányra, a Fideszre és a KDNP-re, nem számíthatnak azonban semmi jóra attól a baloldaltól, amelyikhez a padlássöprés, a termelőszövetkezetekbe kényszerítés köthető” – tette hozzá Nyitrai Zsolt. Kiemelte: a gazdák kárán nyerészkedő milliárdos a magyarországi baloldal pénzügyi támogatója. Ennek nem szabad felülni. Magyarország előre megy, nem hátra – nyomatékosította.

Kapcsolódó írásaink