NAK–FruitVeB: Érik a magyar körte, október végéig szüretelik
ĀMagyarországon 1865 hektáron foglalkoznak körtetermesztéssel a gazdálkodók
ĀMagyarországon 1865 hektáron foglalkoznak körtetermesztéssel a gazdálkodók
ĀA Kalocsai és a Szegedi fűszerpaprika őrlemény európai uniós eredetvédelemmel rendelkezik
ĀA gazdák egyértelműen kiállnak a magyar kormány mellett
ĀEgy kiló vegán élelmiszer előállítása négy kiló nem ehető biomasszát „termel”
ĀA NAK és a cseh, a lengyel, valamint a szlovák agrárkamara is kiemelt feladatának tekinti az agráriumban tevékenykedők megbecsültségének helyreállítását
ĀA hazai termelés fenntartása érdekében az elmúlt években több üzletlánc tett vállalást a magyar termékek arányának növelésére
ĀA kockázati besorolásának módosítása ugyan „nagy viharokat” kavart a médiában, de a tudomány jelen állása szerint nincs ok a pánikra
ĀNem szabad megtéveszteni a fogyasztókat, és az állati eredetű termékek megnevezéseit uniós szinten jogilag védeni kell
ĀA NAK a COPA–COGECA-val együtt támogatja a nemzetközi kereskedelmet, feltéve, hogy az tisztességes, kiegyensúlyozott és átlátható – hangsúlyozták
ĀAz aratás miatt fokozott figyelmet kér a járművezetőktől az agrárgazdasági kamara
ĀA védett állatfajok károkozását megelőző intézkedést a természetvédelmi hatóság igazolhatja
ĀGyőrffy Balázs a szerződés aláírását megelőzően a jótékonysági vadászatok eddigi eredményeivel indokolta a NAK támogatását
ĀMagyarországon 120–130 növényfaj gyűjthető, ezek közül mintegy 70–80 fajt rendszeresen gyűjtenek is
ĀA közlemény szerint az Európai Unióban védett állatok, ezért nem lehet hatékonyan védekezni ellenük
ĀA NAK alelnöke szerint Magyarországon az elmúlt fél évtizedben az élelmiszeripar növekedése szinte mindig meghaladta az iparét
ĀA termelők által fizetendő vízszolgáltatási díjak is drasztikusan megemelkedtek
ĀAz eseményen a környezeti erőforrásokat észszerűen felhasználó, fenntartható gazdálkodás lehetőségeit is bemutatják
ĀA földforgalmi törvény módosítása hétfő óta hatályos
ĀA baromfiágazat drágábban, kevesebbet, nagyobb kockázattal termelne
ĀAz előállított pezsgő 75–80 százaléka belföldi piacra kerül
ĀA minősége is kiemelkedő, ezért prémiumtermékként keresett az Európai Unió piacain
ĀAláírásgyűjtést indult a Márki-Zay Péter kezdeményezésére Hódmezővásárhelyen bevezetett földadó ellen
ĀA hazai haltermelés csaknem 40 százaléka ilyenkor kerül az asztalra
ĀA baloldal volt miniszterelnök-jelöltje a gazdák megadóztatásával forrást vonna ki az ágazatból
ĀMég mindig a klasszikus tejes változat a legnépszerűbb
ĀAz esőzések miatt az aratás elhúzódott, ezért az őszi vetésekkel lassabban haladtak a gazdák
ĀTöbb ezer milliárd forintnyi támogatás kifizetésére nyílik lehetőség a jövő évtől a magyar agráriumban
ĀEurópai Bizottság egyik jelentése szerint 500 éve nem volt ilyen aszály Európában
ĀMagyarország az EU-n belül az egyik legnagyobb arányban csoportosít át forrásokat a kistermelőknek
ĀA szilva csúcsidénye augusztus végén kezdődik