Gazdaság
Miskolcról már gyorsforgalmi út vezet Kassa és Nagyvárad felé is
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében ismerteti: a magyar kormány 2020-ban döntött a gazdaságfejlesztési zónák létrehozásáról annak érdekében, hogy a történelmi régiók versenyképes gazdasági egységekként fejlődhessenek tovább. Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna célja Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék országhatárokon átnyúló hatású, átfogó fejlesztése. A zóna stratégiai jövőképe szerint erősségeire alapozva 2030-ra Magyarország legnagyobb ipari tudásparkjává válik, gazdasága innovációra épül, és magas hozzáadott értéket képvisel.
Palkovics László a terület országgyűlési képviselőivel, megyei és városi vezetőivel tekintette át a fejlesztési elképzeléseket, az előkészítésükben elért előrehaladást.
A miniszter, kormánybiztos elmondta: „az M25 autóút tavalyra megvalósult teljes kiépítésével Északkelet-Magyarországon már elértük azt a kormányzati közlekedéspolitikai célt, hogy minden megyei jogú várost bekössünk a gyorsforgalmi hálózatba. Régi elvárásokat teljesítve 2020 végén két újabb Borsod megyei útfejlesztésről döntöttünk. A 37-es főút Gesztely-Szerencs közötti szakaszának négysávosításán és a Sajószentpéter-Berente elkerülőn már nyár óta dolgoznak a kivitelezők. A megyeszékhely tehermentesítő útja is készül az Y-híddal. A modellváltó Miskolci Egyetem a fejlesztési és béremelési forrásokat is beleértve a korábbinál két és félszer több pénzből gazdálkodhat. A felsőoktatási intézmény bázisán az anyagtudományokra, fenntarthatóságra és logisztikára fókuszáló tudományos és innovációs park létesül. Az egyetem a nemzeti laborok és az alkalmazott kutatóintézetek hálózatában való szerepvállalása révén jelentős tudásközponttá válik. A Miskolci Szakképzési Centrum 21. századi szakképző intézmények programját több mint 6 milliárd forinttal támogatja a kormány.”
„A lefektetett tervekkel a kezünkben és az innovatív „másképp gondolkodás” jegyében folytatódik a munka Északkelet-Magyarország gazdasági fejlődésének az érdekében” - hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter a találkozón.
Kijelentette: „a jármű- és gépipart, a vegyipart és más tradicionális ágazatokat összefogó stratégiai jövőkép megvalósítása magabiztos ütemben halad.” A Miskolci Egyetem kuratóriumi elnökeként örömét fejezte ki, hogy a térség fejlődését ösztönző közös munkából az universitas is ki tudja venni a részét.
„A Miskolci Egyetem nemcsak egy szakmai utánpótlást biztosító tudáscentrum, hanem a gazdasági és oktatási élet csomópontja, találkozóhelye, amely remek helyszínt biztosít a szakmai konferenciákon túl a legmagasabb szintű stratégiai eszmecserékhez is” - hangsúlyozta Varga Judit.