Gazdaság
Tizenkét milliárd forintos egészségipari nagyberuházás Sárszentmihályon

Varga Mihály az egészségipari támogatási program egyik legnagyobb beruházásának nevezte a Masterplast fejlesztését, amelynek keretében még idén elkészül a cég feldolgozó üzeme is. Így a Masterplast egy összesen 12 milliárd forintos nagyberuházást hajt végre a kormány 9,5 milliárd forintos támogatásával - áll a Pénzügyminisztérium sajtóközleményében.
A Masterplast beruházásával egy újabb területen, az egészségipari textíliáknál érhetjük el az önellátást – hangsúlyozta az üzem átadásán a pénzügyminiszter. Elmondta: az itt előállított alapanyagból készülhet védőruha, maszk, orvosi köpeny, lábzsák, és fejvédő is.
Az önellátás erősítésén túl a cég tervei szerint a most elkészült, 50 munkahelyet létrehozó üzem teljes kapacitását képesek lesznek a hazai szükségletek kielégítésére fordítani, ugyanakkor az itt készült termékek 80 százalékát akár a külpiacokon is tudják értékesíteni - derül ki a közleményből.
A miniszter emlékeztetett: a kormány tavaly nyáron indította el az Egészségipari Támogatási Programot (ETP), amely ma már az egyik legeredményesebb kormányzati beruházás-ösztönző programnak számít. Az ETP keretében összesen 82 egészségipari fejlesztés valósul meg 86 milliárd forint összértékben, amelyhez a kormány 66 milliárd forintos támogatást nyújt a vállalkozásoknak.
A programnak köszönhetően egy teljes iparág épül fel. A hazai cégek már képesek ellátni az országot elegendő maszkkal, a vírus gyógyításában fontos Favipiravirral, az oltáshoz használt orvosi eszközökkel, fertőtlenítőszerrel, valamint légtisztító berendezésekkel - mondta Varga Mihály.
Kifejtette: a kormány gazdaságpolitikája továbbra is a támogató költségvetési politikára, az elveszett kapacitások pótlására összpontosít. Vannak vélemények, amelyek a tartalékolásra tennék a hangsúlyt, azonban a kormány álláspontja a helyes sorrendet illetően is világos: beruházások és munkahelyteremtés, növekedés, végül a tartós egyensúly elérése - tette hozzá a miniszter.