Gazdaság

Új pályázatok jelentek meg a Magyar Falu Programban

Helyi szervezetek

Óvodai játszóudvarok, közterületi játszóterek, egyházi és önkormányzati tulajdonban lévő temetők infrastrukturális fejlesztésére, valamint a falvakban működő civil szervezetek támogatására írt ki pályázatot a Miniszterelnökség a Magyar Falu Program keretein belül – írta tegnapi közleményében Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Új pályázatok jelentek meg a Magyar Falu Programban
Gyopáros Alpár
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendelkezésre álló keretösszeg 1,5 milliárd forint. Egyházi közösség tulajdonában lévő temetők infrastrukturális fejlesztésére egymilliárd forint keretösszegben lesz lehetősége az ötezer fő alatt működő történelmi egyházaknak. Idén ismét nyújthatnak be pályázatot a kistelepüléseken működő civil szervezetek, alapítványok is a Magyar Falu Programnak köszönhetően.

A Falusi Civil Alap ötmilliárd forintos keretén belül ingatlan-beruházási, -felújítási, gépjármű és eszközbeszerzési, valamint programszervezési támogatás lesz igényelhető. Az egyes felhívások tegnap érhetők el a Kormany.hu oldalon.

Kapcsolódó írásaink