Gazdaság
Többletfunkciót kaphatnak és újra is nyithatnak a kisboltok
A Magyar Falu Program eleme főleg a kétezer fősnél kisebb településekre koncentrál

Az eddigi három alprogram, a falusi csok, a mellékúthálózat-felújítást célzó és a falusi életminőséget javító pályázatok kiírásai heteken belül megjelennek, és csatlakozik hozzájuk a kisboltok megmentését célzó, elsősorban a kétezernél kevesebb lélekszámú településekre koncentráló alprogram – jelentette ki szombaton sajtótájékoztatón Beregsurányban Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A támogatási konstrukcióval a létező kisboltok működése és fejlesztése mellett a korábban bezárt egységek újranyitását ösztönözné a kormány, többletszolgáltatásokat kínáló, úgynevezett „integrált piaci szolgáltató centrumokat” szeretnének létrehozni. Ebben a konstrukcióban egy üzlettulajdonos vagy vállalkozás a vállalkozása elindításához akár 60-70 millió forint támogatást is elnyerhet – közölte Gyopáros Alpár.
Szavai szerint ezekben a kisboltokban olyan, a hosszú távú fenntarthatóságot biztosító többletszolgáltatások lennének elérhetők, mint például a vény nélkül kapható gyógyszerek árusítása vagy a postai szolgáltatás, emellett „piaci közösségi” térként kávét, fagylaltot vagy péksüteményt kínálhatnának a vásárlóknak.
A folytatódó falusi csok programmal kapcsolatban Gyopáros Alpár hangsúlyozta, a normatív támogatási összeg mellé igényelhető az érintett településeken áfa-visszatérítési támogatás, az életminőség-javító pályázatokra pedig ebben az évben hetvenmilliárd forintot fordítanak majd.
A kormánybiztos az MTI kérdésére elmondta, 2019-ben 150 milliárd, 2020-ban 210 milliárd forintot biztosított a kabinet a három alprogramra. Idén 250 milliárd forint lesz a Magyar Falu Program pénzügyi kerete.
A kormánybiztos megjegyezte, a program népszerűségét az adja, hogy a támogatási célokat és az eljárásrendet maguk a falvak kérték, az egyszerű pályáztatás és a gyors döntéshozatal eredményként az elnyert összeg döntést követően szinte azonnal megjelenik az önkormányzatok vagy egyházközség számláján. Kitért arra, a program 2018-as indulása óta a falusi csok támogatásait 17 ezer család vette igénybe kilencvenmilliárd forintot meghaladó összegben.