Gazdaság

Megszorítások helyett továbbra is a gazdaság élénkítésén lesz a hangsúly

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évnyitóján összefoglalta a gazdaságvédelmi akcióterv eredményeit, és felvázolta a gazdaság újraindítását célzó kormányzati intézkedéseket az elkövetkezendő időszakra vonatkozóan. A Századvég Alapítvány a fórumon elhangzottakkal kapcsolatban elkészítette gyorselemzését.

Megszorítások helyett továbbra is a gazdaság élénkítésén lesz a hangsúly
A munkahelyek megőrzése sikeres volt (képünk illusztráció)
Fotó: MH/Papajcsik Péter

A január elején lezárult gazdaságvédelmi akcióterv – amely a munkahelyek megőrzésére irányult – sikeres volt.

A 2008-as gazdasági világválsággal szemben a koronavírus-járvány gazdasági következményei felkészültebb állapotban érték Magyarországot, amely szilárd alapot jelentett az eredményes válságkezeléshez. Többek között a kis- és középvállalkozások támogatása, valamint a bevezetett adókönnyítések eredményeként 2020 decemberében ugyanannyian dolgoztak, mint egy évvel korábban.


Három ütemben gazdasági újraindítási akcióterv zajlik, amely januártól októberig tart

A gazdaságélénkítés jegyében egy új hitelkonstrukció kerül bevezetésre a kis- és középvállalkozások számára, a második ütemben 1500-2000 milliárdos felsőoktatási fejlesztés következik, majd a júliusban induló harmadik ütemben a főszerep a vidékfejlesztésen, a zöld energián, a körforgásos gazdaságon és a digitalizáción lesz. A szóban forgó intézkedések lehetővé teszik, hogy Magyarország megerősödve kerüljön ki a válságból.


Nem lesz visszatérés a segélyalapú gazdasághoz

A korábbi évek gazdasági sikereinek alapja a „segély helyett munka” elvének érvényesítése volt, amelyet Magyarország a járványhelyzetben továbbra is követ. Megállapítható, hogy a kormányzat a jövőben is arra fog törekedni, hogy aki munkát kíván vállalni, az munkához jusson.


Megszorítások helyett továbbra is a beruházások és munkahelyek támogatásán lesz a hangsúly

A 2010 előtti években a Gyurcsány-Bajnai kormányok válságkezelése a lakossági megszorításokra épült, melynek legnagyobb kárvallottjai a családok, illetve a bérből és fizetésből élők voltak. A nemzeti kormány a baloldal által preferált adóemelések és segélyezés helyett az adóterhek enyhítésére, továbbá a gazdaságélénkítésre fókuszál.


Február közepén nemzeti konzultáció indul a nyitásról

Annak érdekében, hogy a járvány visszaszorítására irányuló kormányzati intézkedések továbbra is összhangban legyenek a magyar polgárok elvárásaival, februárban nemzeti konzultáció indul a nyitásról. Magyarország az elmúlt hónapokban olyan védelmi intézkedéseket hozott, amelyekről a magyarok 2020 nyarán – nemzeti konzultáció formájában – véleményt mondhattak. A nyugateurópai országokban megfigyelhető időszakos enyhítések és szigorítások helyett így stabil járványkezelés valósulhatott meg Magyarországon, amely a jövőre nézve is célkitűzésnek tekinthető.


A vakcinakérdés nem politikai kérdés

Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a vakcinák jelentik a leghatékonyabb módját a koronavírus megállításának. Minél hamarabb valósul meg a lakosság tömeges beoltása, annál hamarabb térhet vissza az élet a normális kerékvágásba. A vakcinák nyugati vagy keleti eredete helyett azok hatékonyságán van a hangsúly.

Kapcsolódó írásaink