Gazdaság

Segítség a vendéglátásban, turizmusban dolgozóknak

Sok ágazat komoly hátrányokat szenved a járvány miatt

Az ágazati bértámogatási programban, amely a vendéglátásban, a turizmusban, a szolgáltató szektorban dolgozóknak nyújt segítséget, eddig tízezer munkáltató, csaknem hetvenezer munkavállaló esetében nyújtott be kérelmet, és 15 milliárd forintot ítéltek meg támogatásként – mondta tegnap Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára tegnap a Facebookra feltöltött videójában.

Segítség a vendéglátásban, turizmusban dolgozóknak
Bodó Sándor: A bértámogatási programban a legtöbb igénylés a fővárosból érkezik
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Véleménye szerint a programra azért van szükség, mert a koronavírus-járvány második hullámában a kormánynak már célirányosan kell azokat az ágazatokat segítenie, amelyek komoly hátrányokat szenvednek, hiszen nehéz heteket, hónapokat élnek át. A támogatás lehetőségével a szállásadók, az utazásszervezők, valamint azok a buszos szolgáltatók is élhetnek, akik a turizmus területén tevékenykednek.

Az ágazati bértámogatás igényelhető maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként havi bruttó 241 500 forint. Kiemelte, a program lényege, hogy a kifizetett bérek ötven százalékát az állam, ötven százalékát pedig a munkaadók állják, akiknek a program időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a munkabérköltségek közel kétharmadát az állam biztosítja. Az államtitkár szerint a legtöbb igénylés a fővárosból érkezik, az adatok azt mutatják, hogy a munkaadók átlagosan 101 ezer forintot igényelnek (ez a munkabér ötven százaléka). A vírushelyzet első és második hullámában bevezetett programok 1,6 millió munkavállaló munkahelyének megőrzésében segítettek.

Kapcsolódó írásaink