Az igénylők 99 százaléka megkapta az ágazati bértámogatást
ĀSchanda Tamás: Eddig mintegy 109 ezer munkahelyet tudtak megvédeni, illetve létrehozni a támogatás segítségével
ĀSchanda Tamás: Eddig mintegy 109 ezer munkahelyet tudtak megvédeni, illetve létrehozni a támogatás segítségével
ĀITM: A legutóbb bevont szektorok több mint ezer munkavállalója után kértek eddig bértámogatást
ĀTállai András: Összesen már több mint 50 milliárd forint megérkezett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számláira
Āfrakciószövetségi ülésen Orbán Viktor átfogó képet adott a járványhelyzetről - A járvány harmadik hulláma hazánkat is fenyegeti, mondta a frakcióvezető
ĀA kormány meghosszabbította a programot
ĀMunkahelyek megőrzése
ĀA nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program a járvány első hulláma után közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá
ĀSok ágazat komoly hátrányokat szenved a járvány miatt
ĀA támogatási forma novemberre igényelhető
ĀITM: Április óta folyamatosan nő az érdeklődés a munkahelyvédelmi bértámogatási program iránt