Gazdaság

Összefogás az egészségügyben dolgozókért

Cél, hogy saját erőből tudjuk folyamatosan biztosítani az egészségügyi ellátást, ehhez szükségesek az ezt támogató kormányzati programok

Az ősz sokkal nagyobb terhet rakott a kollégák vállára, erőn felül teljesítenek nap mint nap – mondta lapunknak Ficzere Andrea, az Uzsoki Kórház főigazgatója, a Fogjunkossze.hu megalkotója. Szükség van az egészségipar megerősítésére, az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére, ezért ígéretesnek tartja az egészségipar fejlesztését támogató kormányzati programokat.

Összefogás az egészségügyben dolgozókért
Ficzere Andera: Minden adományt szívesen fogadunk, ami örömet okoz
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

– Hogyan született a kezdeményezés?

– A tavaszi járvány időszakában sokan ajánlották fel segítségüket az egészségügyben dolgozóknak, soha nem tapasztalt összefogásnak lehettünk tanúi. Az ősz azonban sokkal nagyobb terhet rakott a kollégák vállára, erőn felül teljesítenek nap mint nap, hiszen jelenleg lényegesen több covidos beteget kell ellátniuk. A kezdeményezéssel arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy az értünk dolgozó munkatársaink egyre fáradtabbak, egyre inkább segítségre szorulnak, amit csak tetéz az a tudat, hogy az ünnepek alatt sem fog enyhülni rajtuk a nyomás, ráadásul otthon sem tudják megtenni azokat az ünnepi előkészületeket, amelyre ők maguk is és a családjaik is nagyon vágynak.

– Kiket szeretnének pontosan támogatni?

– Alapvetően azokat a Covid-ellátásban tevékenykedő dolgozókat és családjaikat szeretnénk segíteni, akik a legtöbbet tettek a covidos betegekért, alacsonyabb keresetűek, vagy rosszabb körülmények között élnek. Nemcsak ápolókra gondolok, hanem például a beteghordókra, műtősökre vagy a műszaki-gazdasági terület alkalmazottjaira is. Minden olyan megkeresést, adományt szívesen fogadunk, amely boldogságot okoz, vagy segítséget jelent.

– Hogyan lehet segíteni?

– Széles a paletta. Étel, ital, gyermekfelügyelet, pszichés támogatás, takarítás, szállítás, játék, bármilyen rekreációs tevékenység, de természetesen pénz is szóba jön. A pénzadományokat a családok számára fontos eszközökre, élményekre szeretnénk fordítani. Az adományokat és felajánlásokat a Fogjunkossze.hu weboldalon keresztül fogadjuk.

– Kik vállalnak még szerepet ebben a munkában?

– Bár az ötlet tőlem származik, de hamar mögém állt egy olyan csapat – adományozók, szervezők, informatikusok –, akik nagyon sokat segítenek. Óriási örömöt jelent számunkra, hogy a kezdeményezés fő támogatója a Magyarországi Rotary Clubok Szövetsége, a segítségükkel országos méretűvé tudott válni a program.

– Hogyan látja az egészségipart? Megfelelő a támogatása?

– A Magyarországon forgalmazott egészségügyi termékeknek jelenleg csak a 18 százalékát gyártják itthon, míg egyes nyugat-európai országokban ez az arány akár hetven-nyolcvan százalék is lehet. Megerősített hazai egészségügyi gyártás nélkül kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet az ország, ezért fontos, hogy Magyarország önellátásra törekszik az egészségügyi termékek vonatkozásában is. Az országnak persze fel kell készülnie egy esetleges következő járványhelyzetre is, de még fontosabb, hogy saját erőből tudjuk folyamatosan biztosítani az egészségügyi ellátást. Ehhez szükség van az egészségipar megerősítésére, az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére, ezért tartom nagyon ígéretesnek az egészségipar fejlesztését támogató kormányzati programokat. Ha a kórházak mögött egy erős magyar egészségipar áll, a tavaszihoz hasonló helyzetek elkerülhetők.

Kapcsolódó írásaink

Korszerűsödnek a zuglói egészségügyi intézmények

ĀBorbély Ádám: Másfél milliárd forintos kormányzati támogatás érkezhet, így több fejlesztésre van lehetőség a kerületben, mint bármikor korábban, de a megvalósítás attól is függ, az önkormányzat hogyan tudja lehívni, illetve felhasználni ezeket a pénzeket

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom