Gazdaság

Rekordot döntött idén a Pilisi Parkerdő látogatottsága, élen a Rám-szakadék

Népszerűek a kirándulóhelyek

A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20–25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő területeit – közölte a társaság szóvivője.

Mészáros Péter szerint a Rám-szakadékban csaknem 125 ezren, a prédikálószéki kilátónál több mint ötvenezren, a Hármashatár-hegy térségében pedig a tavalyihoz képest kétszer többen, csaknem százezren kirándultak. A népszerű kirándulóhelyekre koncentrálódó forgalom jelentős terhelést jelentett az erdők élővilága számára, ezért a parkerdő 43 további célpont bemutatásával arra hívta fel az erdőjárók figyelmét, hogy kevésbé közismert helyeket is látogassanak túráik, kirándulásaik során. A társaság a városierdő-fejlesztési programjának keretében felújította a XVI. kerületi Sashalmi-erdőt, a XVII. kerületi Keresztúri-erdőt, és parkerdővé alakították a XIX. kerületben a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti területet. A népszerű II. kerületi, hűvösvölgyi kirándulóhelyen, a Nagyréten átadott új kézilabdapálya a szabad levegőn való intenzív mozgás lehetőségét gyarapította.