Gazdaság

Hasznos támogatás vidéken működő civil szervezeteknek

Szany önkéntes tűzoltó egyesülete gépjárművet tudott vásárolni a Magyar Falu Program segítségével

Idén a civil szervezetek is támogatást kérhettek a Magyar Falu Programban, és ez a gyakorlati működésben is nagyon sokat tud segíteni.

Hasznos támogatás vidéken működő civil szervezeteknek
Gyopáros Alpár: Jövőre is szeretnénk lehetőséget adni a falusi civileknek
Fotó: MH/Purger Tamás

Ebben az évben bővült a Magyar Falu Program kedvezményezetti köre, a civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatására létrehozott Falusi Civil Alap rendelkezésére álló forrás az idei évben ötmilliárd forint volt, és 1572 civil szervezet nyert el támogatást. A Magyar Falu Program elsődleges célja, hogy gátat szabjunk a drasztikus népességcsökkenésnek, és javuljon a kistelepüléseken lakók életminősége – tájékoztatta lapunkat a Miniszterelnökség. A kistelepülési önkormányzatok és a kistelepüléseken működő egyházközségek, az iskolafenntartó tankerületi központok mellett ettől az évtől pályázhattak az ötezer lakos alatti településeken működő, a civil törvény hatálya alá tartozó falusi szervezetek is. Az alapítványok és egyesületek négy tevékenységi körben nyújthatták be pályázataikat.

Egyrészt ingatlanfejlesztésre igényelhettek támogatást legfeljebb hatmillió forintig, másrészt gépjármű beszerzésre ötmillió forintig, harmadrészt egyéb eszközbeszerzésre kétmillió forint erejéig, negyedrészt pedig programok, rendez­vények megvalósításához szintén kétmillió forint összeghatárig. A feltétel az volt, hogy 2021. december 31-ig meg kell valósítani a beruházást, illetve azt a programot, amiért a támogatást igénybe veszik.

Gyopáros Alpár kormánybiztos elmondta: a falvakban működő civil szervezetek a mindennapi élet meghatározó szereplői, akik társadalmi szempontból hasznos tevékenységet végeznek, sok esetben ők a közösségi élet motorjai. A munkájukat nem csak honorálni, hanem ösztönözni is szerettük volna, ezért döntött úgy a kormány, hogy működésüket a Magyar Falu Programon keresztül is segíti. A nyertesek tevékenysége széles körű, vannak köztük önkéntes tűzoltó egyesületek, polgárőr egyesületek, sport egyesületek, művészeti, hagyományőrző, faluszépítő, szociális munkát végző egyesületek, alapítványok. Mint azt a kormánybiztos hozzátette, a szervezetek részéről óriási volt az érdeklődés, ezért szeretnének jövőre is lehetőséget adni a falusi civileknek.

A Sumony községben található Jó Akarat Egyesület a pályázaton elnyert összegből lakókocsit vásárolt a rászorulók segítése érdekében. Mint azt Udvaros Renáta, az egyesület munkatársa lapunknak elmondta, az 1 millió 990 ezer forint támogatásból tíz évnél fiatalabb lakókocsit vásárolnak, aminek a legfontosabb célja, hogy katasztrófahelyzetben segíteni tudjanak. Elmondta, hogy Baranya megyében 301 kistelepülés található. Egy példát említve közölte, hogy tavaly Merenye községben kidőlt egy lakóház fala, emiatt az ingatlan lakhatatlanná vált, ugyanakkor a benne található ingóságoknak nem sikerült helyet találni, így gondot okozott a védelmük. Ilyen esetben egy lakókocsi hasznos segítséget tud nyújtani, ugyanis a lakhatás így biztosított, és a lakóknak nem kell őrizetlenül hagyniuk ingóságaikat.

Szany Nagyközség Önkéntes Tűzoltó Egyesülete saját tűzoltóautót tudott vásárolni a támogatásként folyósított 3,6 millió forintból, illetve az önerő révén. Szabó Balázs tűzoltóparancsnok lapunknak elmondta, hogy Ausztriából vásároltak egy 19 ezer kilométert futott, Steyer típusú járművet, amit eddig már két bevetésen is igénybe vettek. Ez a környékbeli települések védelme érdekében azért fontos, mert hivatásos tűzoltóság legközelebb Csornán és Pápán található, így sürgős esetekben elsőként tudnak megjelenni a helyszínen. Jelentős volt az egyesület számára, hogy a Magyar Falu Program révén tudtak fejlődni egy korszerűbb jármű megvásárlásával – tette hozzá. Mint ahogy az is, hogy a régebbi járművüket a Nógrád megyei Bokor község újonnan alakult tűzoltó egyesülete vásárolhatta meg, szintén pályázati támogatásból.

Kapcsolódó írásaink