Gazdaság
Megújult a Pannonhalmi Apátság plébániaépülete a Magyar Falu Program keretében
Kistelepülések lélekszámának növekedése
Gyopáros Alpár közölte: a program kezdete óta százmilliárd forintot ítéltek oda a településeknek, ebből 12 milliárd forintot az egyházaknak. Mint mondta, a fejlesztések nyomán tetten érhető a kistelepülések lélekszámának növekedése. Az egyházi fejlesztéseket célzó politikai támadások ellenére a kormány elkötelezett a program megvalósítása mellett, hiszen a történelmi egyházak évezredek óta szerves részei a falvak közösségeinek. A kormány a program megvalósulása érdekében támogatja többek között a civil szervezeteket, az egyházakat, az önkormányzatokat és a családokat.