Gazdaság

Újabb regionális szintű gyorsforgalmi utak épülnek

A nemrégiben átadott komáromi Duna-hídtól egészen az M8-as autóútig létesülne a négysávos út

Sárbogárd térsége gyorsforgalmi csomópont lehet, a tervek szerint olyan négysávos utak találkoznak itt, amelyek dunántúli és dél-alföldi régiókat kötnek össze.

Újabb regionális szintű gyorsforgalmi utak épülnek
Az egyik fő cél a települések tehermentesítése a forgalomtól
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A nagyvárosok és kiemelt gazdasági térségek közötti gyorsabb és kényelmesebb eljutást teszi lehetővé az előkészítés alatt levő, Komárom–Székesfehérvár–Sárbogárd között épülő M81-es gyorsforgalmi út, amely három autópályát köthet össze: az M1-est, az M7-est, illetve a szintén tervezés alatt lévő M8-ast – tájékoztatta lapunkat az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az új M81-es a komáromi Monostori hídtól indulva az M1-es keresztezésével, a 13-as és 81-es főutak négysávosításával épülne az M7-es autópá­lyáig, ahol egy új csomópont létesülne Székesfehérvárnál. A folytatásban a 63-as főút bővülne ki Sárbogárdig, de a tanulmánytervek vizsgálják az új, önálló nyomvonalon történő építkezés lehetőségét is. A települések elkerülése a főút négysávosításával is megvalósulna.

A májustól hatályos tervezési szerződés értelmében 2022 első feléig készülne el a tanulmányterv és a környezetvédelmi hatásvizsgálat, ekkor lehet a szakaszra jogerős környezetvédelmi engedélyt adni. A tervezés 1,1 milliárd forintba kerül. Készülnek a tanulmánytervek és a megvalósíthatósági tanulmányok az M8-as gyorsforgalmi út száz kilométer hosszú szakaszára, amely a Balatontól egészen a Dél-Alföldig épülne, Sárbogárd, Dunaújváros – a Pentele hídon keresztül – és Kecskemét érintésével. Így Sárbogárd térségében lesz két gyorsforgalmi út találkozási pontja, amely rendkívüli
gazdaságfejlesztési lehetőségeket teremt a város és a környékbeli települések számára.

Ide tartozik, hogy a napokban lett teljes a Dunaújvárost és Sárbogárdot összekötő út felújítása, összesen huszonkét kilométeren, mintegy 2,4 milliárd forintból. Ebben a programban az első, 7,5 kilométer hosszú szakasz már 2018 végére megújult Sárbogárd és Mezőfalva között 760 millió forintból, most pedig a Mezőfalva és Dunaújváros közötti, 14,5 kilométeres szakasz épült át 1,6 milliárd forintért. Idén kétszázhét útfelújítási projekt valósulhat meg 670 kilométeren, csaknem 102 milliárd forint értékben. Emellett a kormány által 2016-ban meghirdetett útfelújítási programban 2016 és 2020 között 280 milliárd forintból több mint kilencszáz útszakasz újul meg, mintegy 2400 kilométeren.

Kapcsolódó írásaink

Tovább épül az M6-os autópálya

ĀNyáron birtokba vehetik az autósok az M4-es gyorsforgalmi út Berettyóújfalu utáni szakaszát, ezzel a második sztráda éri el a román határt