Gazdaság

Szijjártó: Az EU-nak be kell fejeznie az Izrael-ellenes politikát

Az Európai Uniónak be kell fejeznie az Izrael-ellenes, egyoldalú politikát, és a partnerségre kell helyeznie a hangsúlyt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Berlinben az EU-tagországok külügyminisztereinek találkozóján, amelyen részt vett Gabi Askenázi, az izraeli diplomácia vezetője is.

Szijjártó: Az EU-nak be kell fejeznie az Izrael-ellenes politikát
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) üdvözli Heiko Maas német külügyminisztert (b) az Európai Unió külügyminisztereinek informális találkozóján Berlinben
Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

A miniszter az izraeli diplomácia vezetője, Gabi Askenázi részvételével tartott informális tanácskozás szünetében a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy az EU-nak három fő feladata van az Izraelhez fűződő kapcsolatok területén.

Először is az Izrael-ellenes politika és az egyoldalú véleményeken alapuló „folyamatos elítélés és kritizálás” helyett a partneri együttműködésre kell törekednie.

Továbbá sürgősen össze kell hívni az EU-Izrael Társulási Tanácsot, amely már nyolc éve nem ülésezett.

A harmadik, és „talán a legfontosabb döntés, hogy az EU-nak haladéktalanul be kell fejeznie az Izrael belső biztonságát veszélyeztető NGO-k pénzügyi támogatását” - mondta Szijjártó Péter.

Objektum doboz

A csütörtökön kezdődött kétnapos tanácskozáson az EU és Törökország viszonya is kiemelt témája. Ez igen helyes, mert „nagy a baj” - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter. A Földközi-tenger keleti övezetében felfedezett földgázmezők kiaknázása körüli viszályra utalva rámutatott, hogy a konfliktus valamennyi részese Magyarország szövetségese.

„Az egyik oldalon Görögország és Ciprus áll, akik szövetségeseink az EU-ban, és Görögország esetében a NATO-ban is, a másik oldalon pedig Törökország, egy másik NATO-tagállam” - mondta Szijjártó Péter, kiemelve, hogy a magyarok ugyan pontosan tudják, milyen hatalmas jelentősége van a nemzeti szuverenitásnak és a területi sérthetetlenségnek, de „ezzel együtt nagyon óvatos megközelítést javasolunk az EU-nak, amikor intézkedéseket próbálnak hozni Törökország ellen”.

Ennek oka, hogy „ma Törökország és a török elnök kezében van az európai biztonság, amikor migrációról beszélünk”.

„Ha Törökország úgy döntene, hogy elengedi azt a néhány millió migránst, akik Törökország területén élnek, akkor ezek a migránsok pillanatok alatt Magyarország déli határához érnének” - húzta alá a miniszter.

Hozzátette: „megköti az európai döntéshozók kezét, hogy az EU semmit, vagy nagyon keveset tett azért, hogy megvédje magát a migrációval szemben”, ezért „egy negatív döntés, ne adj Isten szankciók Törökországgal szemben végzetesek lehetnek”.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a koronavírus-világjárvány miatt egy újabb „migrációs áradat” szinte kezelhetetlen egészségügyi kockázatokkal járna. Magyarország ezért is „párbeszédet szeretne szankciók helyett” az EU és Törökország kapcsolatában. 

Objektum doboz

Az EU-s külügyminiszterek tanácsa a világjárvány kezdete óta rendre videokonferenciákat tartott. Így az EU Tanácsa soros német elnöksége által szervezett berlini rendezvény hónapok óta az első, amelyen a miniszterek személyesen találkoznak. A napirenden a járvány körüli teendők és számos egyéb kérdés mellett szerepel a fehéroroszországi belpolitikai válság ügye is. A tanácskozáson részt vesz Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikai és bővítési biztosa is.

Az EU-országok külügyminisztereinek informális találkozóit az uniós zsargonban „Gymnich”-ként emlegetik - utalásként arra, hogy először 1974-ben, a német elnökség alatt szerveztek ilyen jellegű rendezvényt a németországi Gymnich kastélyában.

Az eredeti cél az volt, hogy a miniszterek hivatalos és kötött napirend nélkül, határozattervezetek szövegezésével nem bajlódva, oldottan és szabadon véleményt cseréljenek az időszerű, illetve az átfogóbb kérdésekről. E „Gymnich-felfogás” szerint az informális találkozók célja nem a döntéshozatal, hanem a tagországi álláspontok, érdekek és vélemények mélyebb megismerése.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom