Gazdaság
Javulnak az üzleti várakozások
A magyar gazdaság idei éves teljesítménye jobb lehet, mint a becsült ötszázalékos visszaesés

Kedvező hírek érkeznek az eurózónából és Magyarország legfontosabb exportpiacairól, ami a hazai gazdaságot is erősítheti – közölte tegnap György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és –szabályozásért felelős államtitkára. Ezt arra alapozta, hogy az üzleti és a fogyasztói várakozások is kedvezőbben alakultak júliusban, mint az előző hónapban, és emelkedtek a megrendelésállományok is. A németországi ifo üzleti hangulatindex júliusban kedvezőbben alakult a vártnál, és a feldolgozóipari menedzserindex is ötven pont feletti értéket, azaz javulást mutatott.
A hazai vállalatok beszámolója szerint júliustól szeptemberig jól alakul a magyar gazdaság. Ezt mutatja, hogy a járműiparban a legnagyobb autógyárak olyan megrendelésállománnyal rendelkeznek, hogy augusztusban nem tartják meg a szokásos nyári szünetet, kivéve azt az üzemet, ahol modellváltás történik. A járvány elleni védekezés ugyanakkor továbbra is fontos, ebből adódóan a járványügyi munkacsoporttal közösen a kormány augusztus végéig elkészít egy fehér könyvet a hazai cégek számára, amely a fertőzés megfékezésének legfontosabb teendőit tartalmazza.
György László elmondta, hogy a magyar gazdaság idei éves teljesítménye jobb lehet a várakozásoknál, vagyis a visszaesés mértéke kisebb lehet, mint öt százalék. Mint közölte, ezért mindent meg is tesznek, „támadva védekezünk”, ezt a célt szolgálja, hogy a kormány ötszázmilliárd forinttal támogatta a beruházásokat a járvány kezdete óta, és 920 ezer munkavállaló részesül támogatásban. A támogatási programokkal 496 ezer állást védenek meg, és 73 800 új munkahelyet hoznak létre. Az állami, illetve a jegybanki támogatású hitelekre 703,3 milliárd forintnyi igény érkezett a vállalkozások részéről, ebből 345,5 milliárd forint a leszerződött állomány összege. Elmondta: augusztus végétől a Gazdaságvédelmi akcióterv harmadik szakaszában újabb támogatások nyílhatnak meg.