Gazdaság

Szijjártó: Magyarország is beszáll a kapacitás-újraelosztási versenybe

A gazdaságok újraindításával egy időben megindult a kapacitás-újraelosztási verseny világban, ebbe természetesen Magyarország is beszáll, hosszú tárgyalások állnak a kormány előtt Németországban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Stuttgartból közzétett szerdai Facebook-bejegyzésében. Németország szerdán vette át az Európai Unió (EU) elnökségét.

Szijjártó: Magyarország is beszáll a kapacitás-újraelosztási versenybe
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

„Azon dolgozunk, hogy minél több vállalatot meggyőzzünk arról, hogy ha hatékonyan akarnak termelni, akkor érdemes Magyarországot választani. A mai naptól újabb 2 százalékkal csökkentjük a szociális adót, ami a munkáltatókat terhelő adó. Ezáltal is még vonzóbbá tesszük Magyarországot a beruházások szempontjából. A mai napon mindezeket el fogjuk mondani az itt működő nagy nemzetközi vállalatoknak” - mondta.

Szijjártó Péter szerint „joggal lehet önbizalmunk”, hiszen az elmúlt öt évben folyamatosan megdöntötték a Magyarországra irányuló beruházások rekordját. Azt mondta: Közép-Európában egyértelműen a magyar a legversenyképesebb és legkedvezőbb beruházó környezet. Ezt tovább javítják most egy nagymértékű, átfogó beruházási programmal, amelyet az Európai Bizottságtól kapott engedély nyomán a jövő héten indítanak el - közölte.

Ennek keretében a munkavállalók létszámának megtartását vállaló és ezért beruházásokat végrehajtó vállalatoknak felső határ nélkül adhatnak támogatást a beruházott összeg maximum 50 százalékáig. Emellett újabb 2 százalékkal csökken a szociális adó, amelynek köszönhetően az így megtakarított összeget a munkáltatók vagy a munkavállalóik fizetésének növelésére, vagy működési, illetve beruházási célra fordíthatják.

„Németország természetesen a legfontosabb európai partnerünk, azon belül is Baden-Württemberg a második számú kereskedelmi partnerünk. Innen származik a harmadik legtöbb beruházás Németországból. Mintegy 70 ezer magyar ember odahaza baden-württembergi vállalatok alkalmazásában áll. A Mercedes, a Bosch, a ZF, az SAP neve nyilvánvalóan ismerős mindenki számára” - tette hozzá.

Szijjártó Péter hozzátette: mindazok az intézkedések, amelyeket a gazdasági akcióterv keretében hoztak, arra inspirálják a vállalatokat, hogy tovább vizsgálják újabb magyarországi beruházások lehetőségét.

Objektum doboz

A miniszter közölte: számos gyár bezárt, de egyáltalán nem kézenfekvő, hogy a vállalatok ezeket a létesítményeket egytől egyig megnyitják, hanem a döntési opciók között van az is, hogy a már létező, máshol található gyáraikba viszik át a termelést.

Így ebben a kapacitás-újraelosztási versenyben Magyarországnak kifejezetten jó esélyei lehetnek, hiszen vonzó beruházási célpont - mondta Szijjártó Péter.

Kapcsolódó írásaink