Gazdaság

Magyarországot a magyar emberek munkája teszi sikeressé

A kormány nem engedi elveszni az elmúlt tíz év eredményeit, és azért támogatja a munkahelyteremtő vállalkozásokat, mert Magyarországot a magyar emberek munkája teszi sikeressé - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Környén, ahol a Transintertop Kft.-nek adott át támogatási szerződést a versenyképesség-növelő támogatási program keretében.

Magyarországot a magyar emberek munkája teszi sikeressé
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) versenyképességi támogatói okiratot ad át Selmeczi Attilának, a Transintertop Kft. tulajdonosának a cég környei telephelyén
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Szijjártó Péter hozzátette, az intézkedéssorozattal 806 vállalat kap összesen 169 milliárd forint támogatást. Az általuk vállalt beruházások összege 377 milliárd forint és 143 ezer munkahely megtartásához járulnak hozzá.

A miniszter szólt arról is, hogy Komárom-Esztergom megyében 38 vállalat részesül támogatásban, 20 milliárdos beruházási összeghez 8,6 milliárd forint támogatás érkezik, a fejlesztések a megyében 11 700 munkahely megőrzését segítik.

Selmeczi Attila, a Transintertop Kft. tulajdonosa elmondta, hogy a közel 800 millió forintos beruházáshoz 282 millió forint támogatást kaptak. Az összegből egy új, 3000 négyzetméteres raktárépületet hoznak létre, ahol a tárolás mellett értéknövelő szolgáltatásokat is végeznek, mint minőség-ellenőrzés, átcsomagolás és különböző bérmunkák.

Objektum doboz

A bővítés után a társaság teljes raktárkapacitása eléri a 23 ezer négyzetmétert, 25 ezer szabványos raklap tárolását teszi lehetővé. A támogatás nélkül a beruházás csak évekkel később valósulhatott volna meg - mondta a tulajdonos.

A Transintertop Kft. magyar tulajdonú családi vállalkozás, dolgozóinak létszáma 270, közülük 150 kamionsofőr. A vállalat telephelye az oroszlányi, tatai és tatabányai ipari parktól egyenlő távolságban található, 155 vontatóval és 210 pótkocsival dolgoznak. Telephelyén a logisztikai társaság közel kétszázezer literes üzemanyag-tároló kapacitást épített ki, ahol szerződött partnerei is tankolhatnak.

A társaság 2018-ban és 2019-ben 8 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el, ezzel a magyar árufuvarozási piac 10. legnagyobb árbevételű cége.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink