Gazdaság

376 milliárd forint beruházást vállaltak a versenyképességi pályázat jelentkezői

A múlt héten zárult versenyképesség-növelő pályázat jelentkezői 376 milliárd forint beruházást, és 143 600 munkahely megtartását vállalták - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a program keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

376 milliárd forint beruházást vállaltak a versenyképességi pályázat jelentkezői
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a versenyképesség-növelő program támogató okiratainak átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szijjártó Péter újabb forrásokat fog kérni a kormánytól a pályázat számára, mivel a jelentkezők igényei a háromszorosára emelt támogatási keretet is meghaladták. A beruházást tervező magyarországi cégek együtt 150 milliárd forint támogatást kérhettek, de a tárcavezető a pályázat zárultával már 178 milliárd forint költségvetési hozzájárulással számol.

Szijjártó Péter a pályázatok területi eloszlását egyenletesnek, a jelentkezők tevékenységi körét pedig sokoldalúnak nevezte. A 948 tervezett beruházásból 772 vidékre irányul, és minden megyéből 10-nél több pályázat érkezett. A pályázók több mint 30 iparágban termelnek. 122 pályázattal az élelmiszeripari vállalatok aránya a legjelentősebb, de ennél alig kevesebben, 101-en érdekeltek az építőiparban, 97 cég pedig a fémipari termelést folytat.

A jelentkezők 80 százaléka nem csupán magyarországi, de egyúttal magyar tulajdonú cég is, így a gazdaságfejlesztés erős vállalati alapokra támaszkodhat - értékelte a miniszter a versenyképességi program kilátásait.

Véleménye szerint beláthatatlan, mikortól lehet járvány utáni korszakról beszélni, az viszont biztos, hogy a magyar gazdaság sikere a magyar cégek sikerétől függ a válságot követően. Szijjártó Péter ezzel indokolta, hogy a vállalati eredményekhez az államnak éppúgy kötelessége hozzájárulni most, mint az elmúlt 10 évben. Magyarország a munkahelyteremtő beruházásoknak köszönheti, hogy a járványveszély idején, a teljesen átalakult nemzetközi versenyben is kedvező helyzetből indulhat - tette hozzá.

Kedden újabb 3 cég vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM). A Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. 615,78 millió forintos beruházása 282,408 millió forint állami támogatást kap. A budapesti székhelyű cég Jászberényben termel, és közép-európai szinten is meghatározó vállalattá akar fejlődni. Évi 20 milliárd forint körüli árbevételéből csaknem 1 milliárd forint az elmúlt években már külföldi értékesítésből származott.

Objektum doboz

Birgés Tibor tulajdonos-ügyvezető közölte, hogy a megítélt támogatásból a csomagolóanyag-gyártást szeretnék fejleszteni a megrendelői igényekhez igazodva. A beruházást a járvány hiúsította meg, a kormányzati támogatás tehát egy régóta tervezett fejlesztést juttat célba - tette hozzá. Pócs János országgyűlési képviselő (Fidesz) felidézte, hogy a KKM máskor is segített a jászságiaknak, ha a munkahelyeik veszélybe kerültek.

282,408 millió forint támogatást ítéltek meg a S.E.G.A. (Starters E-Components Generators Automotive) Hungary Kft. 601,882 millió forintos beruházásának is. Az autóipari vállalat a kínai SEG Automotive cégcsoport legnagyobb európai telephelyét működteti Miskolcon, emellett saját fejlesztési központtal is rendelkezik. Az évi 400 milliárd forintot meghaladó nettó árbevétel csaknem egésze külföldi értékesítésből származik. Technológiai célú fejlesztésük is a nemzetközi versenyképesség javítását célozta meg. Szabó-Lukovszki Béla műszaki ügyvezető igazgató közölte, hogy az új telephely jövőre készülhet el, és ezzel együtt valósítják meg a támogatott beruházásokat is Miskolcon.

A város fideszes országgyűlési képviselője a döntéshozók legfontosabb feladatának nevezte a munkahelyek védelmét, hogy minél kevesebben kényszerüljenek segélyekre. Csöbör Katalin szerint a kormánynak és a vállalatoknak példát kell mutatniuk összefogásból, hogy biztosítsák a családok megélhetését.

Az FF Fémfeldolgozó Zrt. 538,635 millió forintos fejlesztése 269,317 millió forint költségvetési hozzájárulással számolhat. A budapesti székhelyű cég Mezőtúron működteti a gyárát. Forgalmának túlnyomó többségét főképp német cégek beszállítójaként éri el. 2018-ban a 6 milliárd forintot meghaladó árbevételből több mint 5,9 milliárd forint származott külföldi értékesítésből. A kormánytámogatásban részesülő fejlesztés is a külföldi értékesítést segíti elő, megteremtve a feltételeket újfajta termékek gyártásához.

Rév András elnök-vezérigazgató fontos segítségnek nevezte, hogy a válság idején a magyar vállalkozások rugalmas fejlesztési lehetőségre támaszkodhatnak. Boldog István országgyűlési képviselő (Fidesz) abban bízik, hogy a beruházás új munkalehetőségeket is teremt, hozzájárulva ahhoz, hogy a munkanélküliség Jász-Nagykun-Szolnok megyében is visszaálljon a járvány előtti, 4-5 százalékos szintre. Nem tartja ugyanakkor azt sem kizártnak, hogy a foglalkoztatottság az év második felében már a korábbinál is kedvezőbb arányt érjen el.

A versenyképesség-növelő támogatásokat a kedvezményezettek az év végéig használhatják föl. A kormány eddig 72 cég támogatásáról döntött.

Kapcsolódó írásaink