Gazdaság
A munkahelyeket teremtő vállalatokat támogatja a kormány
A miniszter hangsúlyozta: a világjárvánnyal szembeni sikeres egészségügyi védekezés után a gazdasági védekezés sikerre vitele a következő feladat, most a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtása a legfőbb prioritás.
A versenyképesség-növelő támogatási program csütörtökön lezárult, a végleges adatok szerint 806 pályázat érkezett, a jelentkező vállalatok 376 milliárd forintnyi beruházás végrehajtását vállalták, és ezzel mintegy 143 600 munkahelyet védenek meg - közölte.
A kormány eredetileg 50 milliárd forintos kerettel indította a pályázatot, majd ezt az összeget megtriplázta, 150 milliárd forint áll rendelkezésre. A beérkezett támogatási igény 178,5 milliárd forint, a 150 milliárd forint feletti részre kérni fogják a kormány támogatását - jelezte.
Új világgazdasági verseny indul, amelyben új szereplőkkel kell szembenézniük a hazai vállalatoknak, és az erőviszonyok is átalakulnak - emelte ki Szijjártó Péter.
Felidézte, hogy nem ez az első alkalom, amikor Magyarország és a magyar gazdaság ilyen típusú kihívásokkal szembesül.
Tíz évvel ezelőtt is hasonló helyzetben volt az ország, de most nem egy végletekig legyengült gazdaság néz szembe a nehézségekkel, hanem a magyar emberek és vállalatok munkájának köszönhetően Európa egyik legdinamikusabban növekvő gazdasága - fogalmazott.
A miniszter hangsúlyozta, a kormány célja, hogy megvédje a veszélybe került összes munkahelyet és legalább annyi új munkahelyet hozzanak létre, amennyit a járvány, illetve az azt követő nehézségek elvesznek.
Munkahely csak beruházásból jön létre, ezért fontos, hogy a lehető legtöbb segítséget és támogatást megkapják azok a vállalatok, amelyek fejlesztésre használják fel a mostani időszakot - mutatott rá. Pénteken újabb három vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
A Flextronics International Termelő és Szolgáltató Kft. beruházásának volumene 566 millió forint, amelyhez a magyar állam 282,4 millió forinttal járul hozzá. A több iparágban jelen lévő elektronikai gyártó az autóipari divíziójához kapcsolódó fejlesztésre fordítja a támogatást. Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Zalaegerszeg a járműipar egyik fellegvára lesz az ott épülő tesztpályának köszönhetően. Kiemelte az együttműködést a Flextronics, a város és a kormány között, ennek jó példájaként említette a vállalat által tervezett beruházást és az ahhoz adott kormányzati támogatást.
A GS Yuasa Magyarország Kft. több mint 635,6 millió forintos beruházásához mintegy 287,2 millió forint állami támogatást nyert el. A járműipari alkatrészeket gyártó cég miskolci gyárában hajt végre kapacitásnövelő beruházást.
Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a járvány gazdasági hatásai miatt a legfontosabbá az vált, hogy a cégek meg tudják tartani munkavállalóikat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a GS Yuasa a jelenlegi nehéz helyzetben a fejlesztést választotta, ezzel munkahelyeket tart meg, ami a városnak és a régiónak különösen fontos.
A MET-NA Vasipari Gyártó és Forgalmazó Kft. 565,9 millió forintos beruházásához a magyar állam 282,9 millió forinttal járul hozzá. A Győr-Moson-Sopron megyei családi tulajdonú vállalkozás járműipari beszállító, alkatrészek megmunkálását segítő fejlesztést hajt végre.