Gazdaság

A keleti térség befektetői egyre meghatározóbbak

A világgazdaságban a keleti térség befektetői egyre meghatározóbbak, az erőviszonyok teljes mértékben átalakulnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Miskolchoz közeli Szirmabesenyőn, ahol új üzemcsarnokot épít a kínai érdekeltségű Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. (SEGA).

A keleti térség befektetői egyre meghatározóbbak
Bodnár Krisztián polgármester, Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Peter Sokol, a kínai érdekeltségű, autóipari termékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. (SEGA) vezérigazgatója, Uwe Mang gazdasági ügyvezető igazgató és Szabó-Lukovszki Béla műszaki ügyvezető igazgató (b-j) a cég új gyártócsarnokának alapkőletételi ünnepségén
Fotó: MTI/Vajda János

 Az épület alapkőletételi ünnepségén a miniszter rámutatott: míg 2007-ben a világ összes beruházásának 81 százaléka nyugati tőkéből valósult meg, addig ez az arány 2018-ban megfordult, 58 százalék keleti országok tőkéjéből jött létre. Szijártó Péter úgy fogalmazott: a keleti nagyvállalatok nemcsak felvették a versenyt a nyugati országok befektetőivel, hanem sok esetben „hazai pályán” is legyőzték őket.

Ma Magyarországon tizenhat kínai érdekeltségű nagyvállalat működik, közül több előzőleg német, francia, amerikai, svájci érdekeltségű volt. A kínai befektetők jelentősen közreműködnek a magyar gazdaságban - jelezte a miniszter. Hozzátette: az elmúlt években összesen 101 nagyberuházás kezdődött, illetve fejeződött be országszerte, mintegy 1705 milliárd forint értékben. Ezek csaknem kétharmada már keleti országokból érkezett, az újonnan létrejött munkahelyek 40 százaléka is keleti tőkének köszönhető.

A tárcavezető ismertette, hogy a SEGA miskolci üzeme a cég legnagyobb európai termelő gyára, amely 2003 óta működik a borsodi megyeszékhelyen. A vállalat autóipari termékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, a szirmabesenyői gyártócsarnok 25 ezer négyzetméter alapterületű lesz. A logisztika mellett már itt kap helyet a termelés és a kutatás is. A beruházás értékét az eseményen nem közölték.

A SEGA Borsodban ezidáig több, mint 15 millió generátort és 70 millió önindítót gyártott, 2018-ban 400 millió euró árbevétele volt.  A társaság célja, hogy hozzájáruljon a klímaváltozás elleni harchoz a személy- és haszongépjárművek károsanyag-kibocsátásnak jelentős csökkentése révén - hangzott el az ünnepségen.

Szíjártó Péter hangoztatta: a magyar gazdaság zászlóshajója ennek a beruházásnak is köszönhetően az autóipar marad. A miniszter a gyár vezetésével stratégiai-partnerségi megállapodást írt alá.

Kapcsolódó írásaink