Gazdaság

Szijjártó: A digitalizáció nem vízió Magyarországnak, hanem a mindennapok részévé vált

Sikeres volt a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) Telecom World 2019 konferenciája Budapesten  - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a konferencia záró rendezvényén a Hungexpón csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: A digitalizáció nem vízió Magyarországnak, hanem a mindennapok részévé vált
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU Telecom World) 2019 konferencia záró rendezvényén
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szijjártó Péter kiemelte, hogy ez a siker Magyarország és az ITU együttműködésének köszönhető. A digitalizációnak nemcsak gazdasági, hanem társadalmi hatásai is vannak, politikai kérdéssé nőtte ki magát az egész világon - tette hozzá. A kormány Magyarország összeköt elnevezésű programja jól mutatja az elkötelezettségét a digitalizáció iránt. A digitalizáció nem vízió Magyarországnak, hanem a mindennapok részévé vált. Közölte: a kormány döntése szerint tárgyalást kezdeményez arról, hogy minden ITU-eseményt 2023 és 2026 között Magyarország rendezhessen meg.

Szijjártó Péter szavai szerint az 5G új fejezetet nyit, politika, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt. Az új technológia számos vitára ad okot mostanában, a kormány ezt a kérdést nem politikai szempontból közelíti meg, hanem a versenyképesség szempontjából; a versenyképességhez kell az 5G - szögezte le.

Rámutatott: a 4G+ területén 91,4 százalékos a lefedettség Magyarországon, erre a komparatív előnyre építenek. A becslések szerint Magyarország nagyjából két évvel előzi meg az európai uniós ütemtervet a digitalizációban. Hozzátette: ezt a lendületet szeretnék tartani, és az előnyt megőrizni. Ezért néhány hete az NMHH megjelentette az 5G frekvenciák értékesítésére kiírt tendert - mondta. A miniszter szerint 2020-ra valóság lesz az 5G ipari használata világszerte, 2025-ben pedig a városokban és a főbb közlekedési útvonalak mentén is elérhető lesz.

Magyarország az új technológiák regionális vagy akár európai csomópontjában szeretne lenni - mondta. A gazdaság sikerét a gépjárműipar határozza meg, ha a gazdasági növekedésben ugyanilyen sikeres szeretne lenni az ország, mint most, akkor az új gépjárműipari technológiákat is alkalmazni kell - tette hozzá. Ennek érdekében létrejött a tesztpálya, a ZalaZone Zalaegerszegen és okosváros-térséget is létrehoztak.

Hangsúlyozta, hogy stabil, jó minőségű, hatékony és megfizethető 5G kapcsolatra van szükség a jövőben. A digitalizációval olyan új verseny indult el, amiben a méretnek, vagy a lakosságszámnak nem lesz hatása a sikerre, a digitális tudás és digitális infrastruktúra lesznek meghatározóak - mondta.

Hou-lin Csao, a Nemzetközi Távközlési Egyesület főtitkára szerint az infokommunikáció fejlettsége Magyarországon jó alapot ad a következő konferencia megrendezésére, erről még tárgyalnak a magyar kormánnyal. Az 5G megvalósítása iránt Magyarország elkötelezett, ezt a technológiát nem lehet megkerülni - mondta.

Előrelépésnek értékelte, hogy több mint 150 kkv vett részt a konferencián. A digitális jövőt számos új technológia határozza majd meg, közöttük az 5G. - hangsúlyozta. Reményét fejezte ki, hogy a szervezet és Magyarország együttműködése tovább erősödik a jövőben, és köszönetet mondott a sikeres, a 125 országból érkező több mint 4000 résztvevővel lezajló konferencia megrendezéséért.

Kapcsolódó írásaink

Palkovics: Magyarország kiemelten kezeli a digitalizációt

ĀA teljes magyar GDP több mint 20 százaléka közvetlenül a digitális iparból származik, és a szektor 400 ezer embert foglalkoztat - Két szolgáltató teszthálózaton mutatja be az ITU budapesti konferenciáján az 5G technológiát

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom