Gazdaság

Szijjártó Péter: Keletnek és Nyugatnak jó kapcsolatban kell állnia

Közép-Európának világos érdeke, hogy Keletnek és Nyugatnak jó kapcsolatban kell állnia, lehetőséget kell biztosítani az értelmes párbeszédre, és az eurázsiai gazdasági együttműködésre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután megbeszélést folytatott kirgiz kollégájával, Csingiz Ajdarbekovval.

Szijjártó Péter: Keletnek és Nyugatnak jó kapcsolatban kell állnia
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadta Csingiz Ajdarbekov kirgiz külügyminisztert
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az egyeztetés utáni közös sajtótájékoztatón Szijjártó Péter hangsúlyozta, mindkét ország aktív résztvevője a kínaiak által útnak indított Egy övezet, egy út kezdeményezésnek, amely jelenleg a világ legnagyobb gazdaságfejlesztési programja, és a szabadkereskedelem egyik legfontosabb garanciája.

Világméretű szabadkereskedelemről ugyanis felesleges infrastruktúra hiányában beszélni, a kínai kezdeményezés pedig éppen ennek feltételeit igyekszik megteremteni - tette hozzá.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy Magyarország tavaly megfigyelői státuszt nyert a türk nyelvű országok tanácsában, amelynek európai képviselete Budapesten jön létre a közeljövőben. Ennek köszönhetően a magyar fővárosban lehetőség nyílik arra, hogy új gazdasági, kereskedelmi, kulturális és oktatási együttműködés jöjjön létre Törökországgal és a közép-ázsiai országokkal, köztük Kirgizisztánnal - fejtette ki. 

Szijjártó Péter szerint egyértelműen azonosítani lehet a magyar gazdasági érdekeket Kirgizisztánban. Tájékoztatása alapján a 10 millió dollárt meghaladó magyar export 90 százalékát a gyógyszeripar adja, emellett a vízügyi technológiában is számítanak magyar vállalkozások szerepvállalására.

A miniszter beszámolt arról is, hogy az Eximbanknál nyitottak egy 30 millió dolláros hitelkeretet a két ország vállalatai közötti együttműködés pénzügyi hátterének biztosítására, emellett folyamatosan tárgyalnak egy beruházásvédelmi megállapodásról és egy a kettős adóztatást kizáró szerződésről. 

Szijjártó Péter elmondta azt is: Magyarország támogatja Kirgizisztán pályázatát az ENSZ biztonsági tanácsi tagságára. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, az Afganisztánhoz közeli Kirgizisztán fontos szerepet játszik a terrorellenes küzdelemben. Ez különösen fontos Európának, hiszen a kontinens biztonságához is hozzájárul, hogy féken tartsák a terrorizmust és a szélsőséges ideológiákat ebben a térségben - jegyezte meg.

Csingiz Ajdarbekov, a Kirgiz Köztársaság külügyminisztere szintén elégedetten nyilatkozott a két ország kapcsolatainak alakulásáról, valamint örömtelinek nevezte, hogy Magyarország megfigyelőként jelen lehet a türk nyelvű országok tanácsában.

Hangsúlyozta, Kirgizisztán elsősorban kiváló minőségű bio- és organikus termékeivel jelenhet meg a magyar piacon, de bíznak a kulturális kapcsolatok elmélyülésében is. 

A kirgiz külügyminiszter az MTI kérdésére elmondta, teljes mellszélességgel támogatják az Európai Unió új közép-ázsiai stratégiáját.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom