Európai Unió
Az EU kohéziós forrásaiból mindenkinek részesülnie kell
A szöveget Magyarország is támogatja, ugyanakkor a kondicionalitás beemelése nem elfogadható

Az EU-tagországok általános ügyekért felelős tanácsának kohéziós ügyekkel foglalkozó ülését megelőzően, azzal összefüggésben, hogy a szakminiszterek pénteken fogadják el a 2027 utáni időszakra szóló kohéziós politikával kapcsolatos alapirányokat és megállapításokat, Navracsics Tibor azt mondta: a szöveget Magyarország is támogatja, ugyanakkor, amint arra a tárgyalások során is felhívta a figyelmet, a kondicionalitás beemelése nem elfogadható.
Az a szubjektivitás, amely az elmúlt időszakban Magyarország kárára érvényesült, és az a kettős mérce, mely a jogállamiság értékelésén, illetve a tárgyalások során az európai uniós forrásokból való részesedés értékelése során történt, Magyarország számára elfogadhatatlan – jelentette ki a tárcavezető.