Európai Unió
„Nem jó irányba tart az Európai Bizottság” – Interjú Győrffy Balázzsal, a NAK elnökével
Az ukrán import még mindig velünk van, és súlyos nyomás alatt tartja a gabonapiacot
– Kamarai elnökként gazdálkodik is. Mennyire elégedett az idei terméssel?
– Ugyanabban a cipőben járok, mint a gazdálkodók többsége. Én is tapasztalom, hogy az inputanyagárak magasak és rosszak az értékesítési lehetőségek. Az árpa nekem negatív rekordot hozott. A szójának a páradús levegő nagyon jól jött, mintegy 4 tonnás átlagterméssel takaríthattam be. Ez volt az a növényi kultúra, amin érdemi eredményt tudtam realizálni, de területe nem volt akkora, hogy összességében elmozdítson a pozitív tartományba. A búza és az árpa sem volt rossz, ha a termést nézzük, de az inputanyagárak olyan magasak voltak, hogy az értékesítésből nem tudtam fedezni a költségeket. Sok más termelőhöz hasonlóan az idei esztendőben a gazdálkodás nem fog eredményt hozni. Pedig ebben az évben szerencsére mellettünk állt az időjárás, a nagy káresemények elkerülték hazánkat, a múlt évi súlyos aszály után átlagos termést takaríthattunk be. A piaci helyzet azonban korántsem ilyen jó. Az ukrán import még mindig velünk van, és súlyos nyomás alatt tartja a gabonapiacot.
– Az ukrán gabonára még visszatérünk. Országosan hogyan alakult az őszi növények termelése?
– Az elmúlt hetek csapadékos időjárása nagyon megnehezítette az őszi munkálatokat. A napraforgó betakarítása befejeződött. Az országos átlag hektáronként mintegy 3 tonna lett, a terméseredmények ugyanakkor országos szinten nagy szórást mutatnak. A kukorica aratása a végéhez közeledik. A vármegyei termésátlagok a kukoricánál is nagyon eltérők, hektáronkénti 5 és 9 tonna között szóródnak, ami a különböző területi adottságoknak, a csapadékviszonyoknak és az alkalmazott technológiának köszönhető. Az alacsonyabb terméseredmények általában a gyengébb, homokosabb talajokról érkeznek. A kukorica országos termésátlaga hektáronként 8 tonna. A raktárkapacitással sok helyen továbbra is komoly problémák vannak, és az árak sem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk. A napraforgó piaci ára mélyponton van, a legtöbb esetben nem fedezi a termelés során felmerült költségeket. Továbbra is nagy a bizonytalanság, a terményeladások és a szállítások jelenleg is lassabb ütemben zajlanak a kívánatosnál.
– Hogy állnak az őszi szántóföldi munkák?
– Az őszi munkálatok is lassan befejeződnek. A gazdák folyamatosan végezték az aktuális agrotechnikai műveleteket, az őszi magágykészítést, a tárcsázást, a kombinátorozást. A nyár végi szárazság miatt kialakult talajszerkezet kisebb nehézségeket okozott mind az előkészítő, mind a vetési munkálatokban. Az őszi káposztarepce vetése így is gyakorlatilag befejeződött. A repcetáblák kelés szempontjából nagyon heterogén képet mutattak, viszont a bőséges októberi–novemberi csapadék hatására a vetések kezdenek kiegyenlítődni. Az őszi gabonák kelésének is jót tett a lehullott csapadék. Súlyos probléma, hogy idén a korábbiaknál is jelentősebb károkat okozott hazánkban a mezei pocok, egyes helyeken 60-100 százalékos pusztítást hagytak maguk mögött a rágcsálók. A pocok rendkívüli szaporaságát mutatja, hogy egy pár utódainak száma egy évben akár 150-200 egyed is lehet, azaz egy populáció képes megszázszorozni magát. A Nemzeti Agrár Kamara (NAK) a károk mérséklése érdekében azt kérte a hatóságoktól, hogy szélesítsék ki a védekezés lehetőségeit. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ezt meg is tette, megemelte a pockok elleni védekezésre használt, engedélyezett készítmények kihelyezhető mennyiségét a súlyosan fertőzött területeken.
– Fentiek tükrében mire számíthatnak az állattartók?
– Az idei év egyértelműen kivételes a magyar mezőgazdaságban, ugyanis más évekkel ellentétben a növénytermesztők helyett az állattartók vannak jobb, vagyis inkább kevésbé rossz helyzetben. Az állattartó gazdaságok számára a jelenlegi alacsony gabonaárat akár életmentőnek is mondhatjuk, hiszen tavaly csak nagyon magas árakon tudták az állataik takarmányozásához szükséges gabonákat beszerezni. A különböző termelési költségek – energia, üzemanyag, munkaerő – növekedése azonban az állattartó gazdaságokat sem kíméli. A takarmányozási költségeik ugyanakkor az év hátralevő részében csökkennek majd. Ez javítani fogja az állattartók pozícióit, különösen az elmúlt évek alapján erre legjobban rászoruló sertéságazatban. Azt se felejtsük, hogy az utóbbi időszak csökkenő állatlétszámai már a takarmánygyártásra is elkezdtek visszahatni: a magyar takarmányipar a kilencvenes évekhez képest majdnem harmadára esett vissza, a termelés mennyisége jelenleg 3,6 millió tonna, a csökkenő tendencia pedig már Európa-szerte megfigyelhető. Az állományok ugyanis nem csak Magyarországon, hanem az egész Európai Unióban zsugorodnak, és úgy tűnik, hogy a visszaesés az előttünk álló években is folytatódik. A legnagyobb csökkenés a sertésállományokban volt: az elmúlt évek piaci folyamatai, az afrikai sertéspestis terjedése és az irreális európai állatjóléti „ábrándok” a sertéstartási kedv zuhanását eredményezték az EU-ban. Nemcsak a hízóállomány, de a tenyészállatok száma is csökken, ami tartós negatív trendet jelez. A baromfitermelők sincsenek sokkal jobb helyzetben, az elmúlt két évben a madárinfluenza és a magas energiaár különösen érzékenyen érintette az ágazatot. A világjárvány és a szomszédunkban dúló háború is mutatja, mennyire fontos az élelmezésbiztonság, hogy egy ország önállóan is gondoskodni tudjon saját piaca ellátásáról. Fontos a megfelelő mennyiségben és minőségben megtermelt hazai gabona és legalább ennyire a rá épülő és részben felvevőpiacot jelentő állattartó ágazatok stabilitása. A magyar állatállomány évtizedek óta zsugorodik, soha ilyen fontos nem volt még, hogy ezt a negatív trendet megállítsuk, és a növénytermesztő, állattenyésztő ágazatok közötti együttműködés végre megerősödjön. A jelenlegi helyzet kedvező alapot teremthet ennek megvalósítására. Bízom benne, hogy mind a hazai állattenyésztés, mind a hazai takarmányipar kibocsátási volumenének csökkenését meg tudjuk állítani az előttünk álló néhány évben.
– A NAK adatai szerint összességében milyen évet zárnak idén a gazdálkodók?
– A mezőgazdasági termelők és az élelmiszer-feldolgozók három évtizede nem tapasztaltak olyan mértékű inputanyagár-emelkedéseket, mint az elmúlt két évben. Mindezzel olyan évek után kellett szembenézniük, amikor több ágazatban a szereplők jelentős része felélte tartalékait. A kamara nem gyűjt naprakész gazdaságszerkezeti adatokat, a KSH 2023. évre vonatkozó előzetes adatai pedig 2024 tavaszán jelenhetnek meg, így objektív, statisztikailag alátámasztott adatunk egyelőre nincs. Ettől függetlenül az már most látszik, hogy a tavalyi rendkívüli aszályos év után az idei évben, az elhibázott brüsszeli lépések eredményeként beömlő ukrán gabona és egyéb élelmiszeripari termékek miatt zuhanó terményárak ellehetetlenítik a gazdálkodóinkat és hatalmas veszteségeket eredményeznek. Tehát hiába volt hozzánk kegyesebb idén az időjárás, a negatív piaci folyamatok miatt ágazati szinten sajnos előre kódolt a jelentős veszteség.
– Milyen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködése más országokban működő társszervezetekkel? Mi az, amiben egyetértenek és milyen kérdésekben eltérők az érdekek?
– Azt gondolom, feladatunk megpróbálni olyan hátteret biztosítani akár a Kárpát-medencei, akár a magyar gazdáknak, amivel hálózatba szerveződhetnek. Közös érdekeinket figyelembe véve pedig a leginkább szoros, azonos alapokon nyugvó együttműködés a V4-es országok agrárkamarái között van, amelynek megvan a hivatalos kerete is, már a századik ülésünkön is túl vagyunk. A kört tovább bővíthetjük a kelet-európai kamarákkal a Három Tenger Régió Agrárszervezeteinek platformján. Brüsszeli irodát fenntartva a legnagyobb uniós agrárérdekképviselet, a COPA-COGECA kifejezetten aktívabb tagjaként lényegében minden fontosabb európai agrár érdekképviselettel, kamarával jól működő munkakapcsolatunk van, hiszen itt van lehetőség az ágazati közös fellépésre. A legutóbbi brüsszeli elnökségi ülésen a NAK delegáltja el is mondta a véleményünket azzal kapcsolatban, hogy az ukrán helyzet mit fog eredményezni. Az európai gazdálkodók egyébként megértik, hogy mi mivel küzdünk, és ők is nagyon jól látják, hogy ha a mi dominónk eldől, akkor ez fogja borítani a többit is, amit ők is jobban megéreznek majd a saját bőrükön. Tehát nagyon is tisztában vannak azzal, hogy a kialakult helyzetnek rendkívül súlyos következményei lehetnek. A közös történelmi gyökerek miatt a problémáink persze főbb vonalakban leginkább a kelet-európai országokkal azonosak. Említhetem itt az eltérő, alacsonyabb támogatási szintet a régi tagországokhoz képest, a multinacionális cégek és kereskedelmi láncok piaci túlsúlyát, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, a szántóföldi növénytermesztés felé eltolódott termelést az állattenyésztés és a zöldség-gyümölcs ágazat kárára, a vidéki foglalkoztatás helyzetét, és így tovább.
– Lengyelország, Románia, Bulgária, Szlovákia és Magyarország, azaz az Ukrajnával határos, úgynevezett frontországok földrajzi helyzetüknél fogva is abban érdekeltek, hogy az ukrán mezőgazdasági terményimport ezekben az országokban korlátozva legyen. Az ukrán gabonaimport kedvezőtlen hatását a környező országok piacaira sokan nem értik. Elmondaná közérthetően, miről is van szó?
– Az orosz–ukrán háború, az elhibázott brüsszeli szankciók, az energiaválság és a megnövekedett inputköltségek embert próbáló nehézséget okoztak a magyar gazdáknak. A kialakult helyzetet tovább nehezítette, hogy az Ukrajnával határos tagállamokba, így hazánkba is soha nem látott mennyiségben érkezett be és maradt itt az ukrán gabona és olajos mag. Emellett a teljes körű vámmentességet élvező ukrán mezőgazdaság az európai piacra nagy mennyiségű baromfit, tojást és mézet kezdett exportálni, melyek kiszorítják hagyományos piacairól a magyar termékeket, a termelési költségek szintje alá süllyesztik a gazdálkodók értékesítési árait. Hazánk uniós progresszív tranzittámogatás bevezetését szorgalmazza, hogy a Közép-Kelet-Európában ragadt és jelentős piaci nehézségeket okozó ukrán gabona eljusson a hagyományos piacaira. Ezt a kérdést azonban csak közös európai uniós intézkedésekkel lehet hosszú távon megoldani. Az európai és magyar gazdák érdekében Brüsszelnek lépnie kell az itt rekedt ukrán gabona tovább szállítása kapcsán.
– Az ukrán gabonaimport ügyében – amelynek tilalmát az EU nem hosszabbította meg – miért megy olyan látványosan és makacsul szembe azt ezt ellenző, érintett tagországokkal Brüsszel? Várható-e ebben az ügyben előrelépés a nemzeti tiltás – amit Magyarország is jelzett – fenntartása mellett?
– Nehéz erre a kérdésre egyszerű választ adni, mert több tényező eredőjeként alakult ki a mostani helyzet. Egyrészt, ha egy közösség ilyen nagyra nő, mint az Európai Unió, akkor már nem képes a parciális érdekek képviseletére. Ezért is tiltakozunk az ellen, hogy mindent Brüsszelben döntsenek el, mert ha így lesz, akkor más ügyekben is tapasztalni fogjuk, hogy egyszerűen meg se értik, hogy mi a problémánk, vagy ha meg is értik, akkor is a „még elfogadható veszteség” kategóriájába kerül. Elképzelhető tehát, hogy Brüsszelből nézve nem olyan nagy probléma, ha néhány százezer kelet-európai mezőgazdasági termelő bajba kerül, miközben nekünk meg ez az életünk. Másrészt lehet, hogy az EU úgy ítéli meg, jelentős ráfordítás nélkül segít azzal az ukránoknak, hogy korlátozás nélkül beengedi az ukrán mezőgazdasági termékeket a közösségbe, holott igazából csak annyi történik, hogy nem a bizottság, hanem a kelet-európai gazdák fizetik meg az árát a kialakult helyzetnek. Harmadrészt azt se hagyjuk szó nélkül, hogy Európa nyugati oldalán több évszázados hagyománya van a gyarmatosításnak. A tendenciák azt mutatják, hogy a nyugat-európai döntéshozók alapvetően csökkenteni szeretnék az európai élelmiszer-előállítást. Élelmiszerre azonban a jövőben is szükség lesz, amit úgy tűnik, versenyképesen csak lazább szabályozási környezetben lehet előállítani. Az EU tehát gyakorlatilag kiszervezné az élelmiszertermelést a közösségen kívülre, amire Ukrajna kiválóan alkalmas lehet. A baj csak az, hogy közben az uniós termelést teljes mértékben ellehetetlenítik, a gazdaságok tömegei mehetnek tönkre emiatt.
– Az uniós statisztikák szerint egy ideje már az EU legnagyobb élelmiszergazdasági importőr országai között van az az Ukrajna, amely nem az Európai Unió tagja, tehát amit termel, arra nem vonatkoznak a szigorú uniós követelmények. Ebből az következik, sok esetben olcsóbban tudja előállítani az áruját, ami viszont a minőség terén nem „kompatibilis” az uniós termékekkel. Fentiek tükrében miért nyithatta ennyire szélesre azt a bizonyos kaput az ukrán termékek előtt az EU?
– A legfrissebb uniós adatok szerint Ukrajna már az EU második legnagyobb importőre, csupán Brazília előzi meg. Az elmúlt két évben majdnem a duplájára emelkedett a mezőgazdasági termékek behozatala Ukrajnából. Mindez részben a háború kitörése nyomán eltörölt vámoknak és kvótáknak tudható be. Ugyanakkor az EU és Ukrajna már 2016. január 1-je óta ideiglenesen alkalmazza átfogó szabadkereskedelmi megállapodását a szélesebb körű társulási megállapodás részeként. Hozzáteszem, hogy a tíz legnagyobb ukrán agrárcégből kilenc nem Ukrajnában van bejegyezve. Az egyébként eléggé abszurd, hogy az Európai Unió rendkívül szigorú szabályokkal korlátozza az európai élelmiszer-gazdaság működését, beleértve az élelmiszeripart és a termelő szektort is. Különféle tiltások, korlátozások vannak érvényben például állatjóléti, környezet- és természetvédelmi szempontok szerint, és ezeket nagyon szigorúan be is tartatja velünk. Miközben az unióba olyan országokból szállítanak be agrártermékeket és élelmiszert, ahol semmilyen szabályt nem tartanak be. Ennek kapcsán nemcsak Ukrajnával van gond, hanem a dél-amerikai Mercosur országokkal is, amelyek közül kiemelném Brazíliát. Évtizedek óta az EU által tiltott hatóanyagokat használnak a termelésnél, és ezáltal nekik nagyon jó a költségszerkezetük a miénkhez képest. Ezek ugyanis nagyon hatékony szerek, de a környezetet rombolják. Nem is azért vannak betiltva, mert valamilyen szermaradvány kimutatható az élelmiszerben, hanem azért, mert ott teszik tönkre a vizet, az élővilágot, ahol a termelés zajlik. Ez a fajta érzékenység valahogy mégis eltűnik, amikor import élelmiszerről van szó. Ezért gondoljuk úgy, hogy ez így egyszerűen nem korrekt. Ilyen versenyben az európai termelők csak veszíteni tudnak. Érthetetlen, hogyan történhet meg a jelenlegi forrongó világpolitikai helyzetben az, hogy az EU a saját élelmiszer-ellátásának biztonságát garantáló belső termelést kvázi felszámolja.
– Mit gondol arról az agrárszakmában szinte már közkeletűnek tekinthető vélekedésről, hogy Brüsszel – az amerikai lobbinak engedve – több agrárgazdasági intézkedésével vagy tervével a tengerentúli farmerek érdekeinek kedvez, ahogyan ezt a palagáz esetében is tette?
– Ezt sajnos valóban így tapasztaljuk. Az Európai Bizottság nem tart jó irányba, de ezt a Bizottságot jó irányba terelni nem lehet. A brüsszeli bürokrácia döntéseinek hátterét pontosan nem ismerhetjük, arról őket kellene megkérdezni. Az intézkedéseik hatását azonban sajnos minden gazdálkodó a saját bőrén érezheti, amiből egyértelműen látszik, hogy az unió döntéshozói nem az európai uniós polgárok és gazdálkodók érdekeit tartják szem előtt. Úgy tűnik, Brüsszel az amerikai farmerek érdekeit képviseli az uniós gazdálkodók érdekei helyett. Egyértelmű árulás az, ami történik. Az EU döntéshozatali rendszerének óriási hibája, hogy a következmények miatt még csak számon sem lehet kérni ezeket a politikusokat. Nagyon várom, mikor szólalnak meg a rendszeresen nagyon hangos zöldszervezetek amiatt: az Európai Unióba beérkező különféle élelmiszerek vonatkozásában miért engedik meg, hogy környezetromboló technológiákkal előállított élelmiszer kerüljön be az EU területére. Amikor a gazdákat kell kritizálni, nagyon aktívak tudnak lenni, most vajon miért hallgatnak?
– Mit tehet ebben a helyzetben Magyarország?
– Európában az egyik legszigorúbb élelmiszer-biztonsági ellenőrzési rendszere a magyaroké, és hazánkban csak olyan termékek kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, amelyek megfelelnek az európai termékekre vonatkozó előírásoknak, illetve nem akadnak fenn a folyamatos ellenőrzések során. A behozott élelmiszerek forgalmazásánál további korlátozás, hogy megnevezésüket tekintve a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak is meg kell felelniük. Tudomásunk szerint az ukrán áruk minőségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal folyamatosan ellenőrzi, a vizsgálatok eredményeiről a NÉBIH tudna pontos képet adni. Azt, hogy az ukránok miért tudnak jóval olcsóbban termelni a magyar gazdáknál, több tényező is befolyásolja, de minden bizonnyal nagy szerepet játszik benne, amit mondtam, hogy az ukrán termelőknek nem kell betartaniuk – az uniós gazdák számára kötelező – szigorú EU-s szabályokat, ami alacsonyabb beruházási és működési költségeket jelent számukra. Az EU kereskedelempolitikai törekvéseinek – Ukrajna mellett számos más EU-n kívüli országot érintően – középpontjában a piacszerzés és a tőkebevonás szerepel, a piacvédelem csak másodlagos szempontként jelenik meg. Látva ezeket a folyamatokat, a hazai piac védelme érdekében Magyarországnak kiemelt figyelmet kell fordítania a beáramló áruk ellenőrzésére, és meg kell tennie minden szükséges lépést, hogy mérséklődjön azok piactorzító hatása. Ennek megfelelően döntött arról a kormány, hogy az EU kereskedelempolitikai döntésével szemben meghosszabbítja és több árucsoportra is kiterjeszti az ukrán termékek behozatali tilalmát, amellyel a NAK teljes mértékben egyetért.
- Egy nemrég megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy egyes ukrán termékek importnyomása, például a baromfi- és a tojástermelők vagy a méhészek esetében hatalmas problémakört jelent és ezt uniós szinten kell kezelni. Miért?
- Az európai uniós közös agrárpolitika, a KAP szigorú keretek közé szorítja a tagállami intézkedéseket, így a harmadik országokból származó importtal szembeni fellépésre is csak közös uniós döntés alapján van lehetőség. Minden egyéni tagállami intézkedés kötelezettségszegési eljárást von maga után, amit akár komoly szankciók is követhetnek. Ezen kívül közös piacról beszélünk, ahová, ha valami bárhonnan beáramlik, az az összes ország piacára hatással lesz. A méhészeti ágazatnak Európa-szerte gondot jelent, hogy az unión belül megtermelt valódi, helyi méz iránti kereslet drasztikusan lecsökkent, az ukrán méz és kínai „szirup” lenyomja az árakat az EU-ban. A kiadásaik ellenben nőttek, gondoljunk akár az állategészségügyi készítményekre, az üvegek árára vagy az üzemanyagra. A hordós méz kilogrammonkénti átlagára 600-800 forint között alakul a tavalyi 1200 forinttal szemben, az önköltsége ugyanakkor átlagosan 1000 forint körül lehet. Elképzelhetjük, hogy mivel jár majd, ha a hazai méhésztársadalom egy része felhagy emiatt a tevékenységével.
– Fentiek alapján az ukrán termékek megjelenésével nemcsak a termelői versenyhelyzet sérül, hanem a fogyasztók is ki vannak téve az alacsonyabb minőségű élelmiszer-alapanyagok, illetve élelmiszerek dömpingjének. Hogyan lehet, egyáltalán lehet-e kezelni ezt a több szinten is megjelenő ellentmondást az uniós piacon?
– A magasabb feldolgozottsági szintű ukrán élelmiszerek egyelőre nem jelentek meg a hazai kiskereskedelemben, az Ukrajnából származó import értékének közel háromnegyedét feldolgozatlan növényi alapanyagok alkotják. Azok a késztermékek pedig, amelyek Ukrajnából behozott alapanyagokból, magyarországi gyártásból kerültek piacra, hazai terméknek minősülnek. Ez utóbbiakra pedig már a szigorú hazai és európai uniós előírások vonatkoznak. A hazai feldolgozóipar az import alapanyagok esetében is érvényesíti azokat az élelmiszer-biztonsági előírásokat, amelyek a hazai forgalmazásra vonatkoznak. A dömping kivédése nehéz kérdés, ha ugyanis egy ukrán mezőgazdasági alapanyag elsődleges feldolgozása az Európai Unió valamelyik tagországában történik meg, akkor azt a terméket már uniós gyártásúként értékesíthetik a közösség piacán. Ennek megfelelően nehéz felmérni, hogy milyen mértékű is valójában az ukrán alapanyag részesedése az EU-ban.
– Mit tanácsol a magyar agrárgazdálkodóknak? Mire érdemes figyelniük a termelésben, illetve az EU agrárpolitikája kapcsán?
– A hatékonyság javítása, azaz az egységnyi termény előállításához szükséges önköltségi szint csökkentése az egyedüli, amivel hosszú távon fenntartható marad a hazai termelés. Ehhez segítséget nyújtanak az adatalapú döntéstámogató rendszerekben rejlő lehetőségek, az agrárdigitalizáció, de fokozottan kell figyelni az alternatív növényi kultúrákban és technológiákban rejlő piaci lehetőségekre is. Jövő februártól indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok. Részben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére a korábbi 17,5 százalékról 80 százalékra növelte a Kormány a nemzeti társfinanszírozás mértékét, így a következő években mintegy 2900 milliárd forintot fordíthatnak a gazdák, az erdőgazdálkodók és az élelmiszeripari vállalkozások fejlesztésre, beruházásra. A támogatási lehetőségek minél jobb kihasználása érdekében az eddigieknél sokkal inkább az adott üzemre szabottan kell megtenni a vállalásokat és az adottságaikhoz kell optimalizálni a beruházásokat. A hatékonyság javítását a termelői együttműködések erősítése szolgálhatná még, amiben sajnos eddig nem nagyon tudtunk előre lépni.
