Európai Unió

„Ha kiveszünk az Alaptörvényből pár mondatot, ami keresztény értékeket képvisel, akkor nem lesz baj a jogállamisággal”

Nyugaton mindenhonnan kiirtották azt, ami az embereket a kereszténységhez vezetné

Azért támadnak bennünket, mert az Alaptörvényünk keresztény ihletettségű dokumentum, amiben visszaállítottuk az értékeinket, amik fenntartottak minket a történelemben – mondta a Magyar Hírlap stúdiójában Vejkey Imre.

„Ha kiveszünk az Alaptörvényből pár mondatot, ami keresztény értékeket képvisel, akkor nem lesz baj a jogállamisággal”
Vejkey Imre
Fotó: MH-archív/Bodnár Patrícia

Elképesztő dolog az, hogy a magát szabadnak mondó Nyugat-Európa nem képes elfogadni azt a tényt, hogy keresztény alapokon nyugszik. Már ezt se lehet az európai alap okmányba betenni – mondta a Magyar Hírlap stúdiójában Vejkey Imre. A Keresztény Demokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese emlékeztetett, 12 évig az Európa Tanács tagja volt, ami után persona non grata lett.

„Ennek két oka volt, az egyik, hogy felléptem a Népszavával szemben, ahol egy Jézus Krisztus-karikatúra jelent meg. Három és fél hónapig én voltam a szólásszabadság ellensége. A másik, amikor arról szavaztak, hogy a férfiak is szülhessenek és menstruálhassanak, azt mondtam, hogy a férfiaknak nincs méhük és petefészkük. Többen azt mondták, hogy most már tudják, mi az orbáni fasizmus, és én rasszista vagyok. Ez a két dolog rávilágít arra, hogy mi uralja a nyugat-európai szellemiséget” – magyarázta a politikus.

Kiemelte, azért támadnak bennünket, mert az Alaptörvényünk keresztény ihletettségű dokumentum, amiben visszaállítottuk az értékeinket, amik fenntartottak minket a történelemben.

Kifejtette: „Amikor én az Európa Tanácsban kinn voltam, többször mondták, hogy ha kiveszünk az Alaptörvényből három-négy mondatot, ami alapvetően nagyon élesen keresztény értékeket képvisel, akkor nem lesz baj a jogállamisággal és a szólásszabadsággal.”

Vejkey Imre megjegyezte, Nyugaton mindenhonnan kiirtották azt, ami az embereket a kereszténységhez vezetné. Magyarországon eközben erősödnek a közösségeink, és fejlesztésbe kezdhettek az egyházaink – tette hozzá.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink