Európai Unió

Nincs alternatívája a visegrádi csoportnak

Magyarország továbbra is abban érdekelt, hogy a V4 csoport szorosan együttműködjön és tagjai közösen lépjenek fel a régióban élő emberek képviseletében – erről beszélt Robert Fico volt szlovák miniszterelnök, az ellenzéki SMER vezetőjének társaságában Szijjártó Péter Pozsonyban. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: örül, hogy ennek a gondolatnak Szlovákiában is van támogatottsága.

Nincs alternatívája a visegrádi csoportnak
Szijjártó Péter és Robert Fico Pozsonyban
Fotó: MH/Facebook

A Visegrádi Együttműködés, emelte ki a tárcavezető, az elmúlt évtizedben hatékonynak bizonyult. A legnagyobb, történelmi jelentőségű eredménye az migránskvóták bevezetésének megakadályozása volt. – Enélkül most illegális bevándorlók tízezrei élnének ezekben az országokban, és egyszer s mindenkorra búcsút inthettünk volna annak a jogunknak, hogy eldönthessük, kiket engedünk be és kikkel akarunk együtt élni – jelentette ki.

Hangsúlyozta: meggyőződése szerint „nem azért csinálunk külpolitikát, hogy politikát csináljunk, hanem azért, hogy érvényesíteni tudjuk a nemzeti érdekeket, és jó legyen az embereknek”. Ezt szerinte Robert Fico is nagyon jól értette, a miniszterelnöksége alatt – dacára annak, hogy a magyar kormány markánsan jobboldali, a SMER pedig szociáldemokrata – számos előremutató intézkedés történt, megerősödtek a gazdasági és politikai kapcsolatok. A külügyminiszter példaként a dél-szlovákiai vállalkozásfejlesztést hozta fel, amelyet a magyar kormány támogatott, de a gyümölcseit a szlovákok is élvezték. Ugyanez igaz az Orbán Viktor és Robert Fico közötti megállapodások eredményeként megépült Monostori hídra vagy a számos új határátkelőre.

„Abban az időben kötöttük össze a magyar és a szlovák gázrendszert is. Sokan kritizálták, feleslegesnek nevezték a beruházást, most viszont kiderült, hogy mennyire hasznos volt” – mondta az energiaválságra utalva.

Szijjártó Péter azt is kiemelte, hogy a „térségünk akkor fogja tudni megőrizni a szuverenitását, a biztonságát, a szabadságát és a stabilitását, ha a nemzeti értékekre támaszkodó pártok jól együtt tudnak működni egymással. Fico miniszterelnök úr a nemzeti érdekek és a szabadság védelmében azonos talajon áll velünk. Ennél jobb közös nevező nincs, nem kell és nem is lehetne”. Újságírói kérdésre ugyanakkor leszögezte: Budapest mindenkivel az együttműködésre törekszik. Szemben Brüsszellel, amely szerint akkor van demokrácia egy országban, ha a választásokat liberális pártok nyerik, a magyar kormány úgy véli, majd az emberek eldöntik, kinek adnak felhatalmazást, a választásukat pedig tiszteletben kell tartani.

A két politikus közös sajtótájékoztatóján Robert Fico is a szuverenitás és a V4 csoport megerősítésének fontosságát hangsúlyozta. Beszédében megdöbbentőnek nevezte, hogy Brüsszel azért szankcionál egy demokratikusan megválasztott kormányt, mert demokratikus úton, parlamenti keretek között végre akarja hajtani a programját, amiért az emberek elsöprő többsége rá szavazott. „Ha a biztosoknak nevezett komisszárok olyan helyet keresnek Európában, ahol baj van a jogállamisággal, akkor itt van nekik Szlovákia, ahol a kormányerők a kommunizmust idéző módszerekkel, büntetőjogi eszközökkel próbálják felszámolni az ellenzéket” – fűzte hozzá a szlovák belpolitikai csatározások eldurvulására utalva.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink