Életmód
Olvadnak a kínai gleccserek
Az ország folyóira is hatással lehet a folyamat

A jégtömeg fontos része a természetes körforgásnak (Fotó: Reuters/Mariana Bazo)
Az elmúlt bő öt évtizedben összesen 7600 négyzetkilométernyit zsugorodtak a Kína területén található jégfolyamok, ez a teljes terület tizennyolc százalékos csökkenését jelenti – közölte a Kínai Tudományos Akadémia a témáról szóló legfrissebb tanulmányában. Az 1950-es évek óta évente átlagosan 243,7 négyzetkilométernyi gleccserjég olvadt el. A Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület Altáj-hegységében például a jég 37,2 százaléka, a Tibeti Autonóm Régió Gangdise-hegységében 32,7 százaléka tűnt el az elmúlt fél évszázadban.
Az ország nyugati régióiban összesen 48 571 gleccsert számoltak össze a tudósok, először frissítve a 2002-ben publikált adatokat. A mostani kutatás során a szakértők a legújabb technológiákat is segítségül hívták, így például távoli érzékelős adatgyűjtést is végeztek. Bár a tanulmány az okokat nem említi, a korábbi kutatások egyértelműen a globális felmelegedés kiváltotta hőmérséklet-emelkedést jelölik meg a jelenség okozójaként. Ahogyan arra egy május végi, szintén a Tudományos Akadémia által jegyzett jelentés rámutat, a magas régiókban fekvő kutatóállomások nyolcvan százalékán jegyezték fel az elmúlt harminc évben az átlaghőmérséklet növekedését. A probléma nemcsak Kínát, hanem az egész ázsiai régiót érinti. Liu Si-jin, a kutatás vezetője a sajtóban a jelenség hosszú távú negatív hatását hangsúlyozta. Bár az olvadás a kezdetekben a folyók vizének felduzzadását hozza, a jég teljes eltűnése a folyók apadását, szezonálissá válását idézi elő.