Környezetünk része a sakál

Erősebben fogalmazva akár felesleges pánikkeltőknek is titulálhatta volna a WWF Magyarország legfrissebb közleményében azokat, akik félelemkeltésre használják az őshonos aranysakál Magyarországra való visszatérését. A zöldszervezet szerint a sajtóban megjelent hírek és vélemények ellenére a régen toportyánféregnek is nevezett állatok nincsenek veszéllyel a hazai, túlszaporodott őzpopulációra. A WWF Magyarország hangsúlyozza, hogy több kutatásra lenne szükség e kistermetű, őshonos kutyaféle jobb megismeréséhez, ugyanis csak hiteles információk birtokában lehet megfelelő kezelési terveket kidolgozni és ezzel a sakálokkal való együttélést problémamentessé tenni.

Fontos megjegyezni, hogy az aranysakál jelenleg korlátlanul vadászható, sőt csapdázható az egész esztendő során. Mérgezésük ugyanakkor törvényileg tiltott, mivel e módszer seregnyi más madár- és emlősfajra jelentene veszélyt. A szervezet legfrissebb, az aranysakál védelmére kelő közleményében hangsúlyozza, hogy azok hatása a nagyvadfajokra, azaz az őzre, a szarvasra és a vaddisznóra minimális, mivel legfeljebb a fiatal, esetleg betegségtől legyengült példányokat képesek elejteni. Tény ugyanakkor, hogy a Kárpát-medencében e három vadfaj részben éppen a ragadozók kipusztítása miatt szaporodott túl, ami mára elviselhetetlenné tette a mezőgazdasági és az erdei vadkárt. Esztendőről esztendőre nő a közúti vadbalesetek száma, és a kullancsfertőzések gyakorisága is szoros kapcsolatban áll a vadállomány nagyságával. A magas vadlétszám fenntartásában ugyanakkor a műkedvelő vadászokból élő vadásztársaságok érdekeltek, ezért a vadállomány elhanyagolható mértékű csökkentése is a ragadozókkal szembeni haragot váltja ki.

A szervezet hangsúlyozta, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban több tudósítás jelent meg az aranysakálok okozta „veszélyekről” – s ezen túlzó, elfogult vélemények további felnagyításával némelyik orgánum valóságos „sakálapokalipszist” emleget. A WWF Magyarország szerint a sakál megjelenése és újbóli megtelepedése természetes folyamat. A rókánál alig nagyobb termetű, mintegy 10-12 kg tömegű ragadozó elsősorban kisebb emlősökkel – köztük pockokkal és állatokkal – táplálkozik, így fontos szerepe van a természeti tájak egészségi állapotának megőrzésében.

„Sajnálatosnak tartjuk, hogy a médiában valamennyi hazai ragadozófajt időnként veszélyes fenevadként mutatnak be, ami meglehetősen távol áll a valóságtól ”– mondta az esetek kapcsán Gálhidy László. A WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője szerint a hiúz, a farkas, a róka és az aranysakál is fontos szerepet tölt be a természetben a növényevő állatok selejtezésével, a dögök eltakarításával, a túlszaporodó kártevők gyérítésével. Sokan tudatlanságból, alaptalan félelemből, vélt vagy valós érdekből mégis az irtásukat szorgalmazzák. A fokozottan védett hiúz és farkas esetében ez bűncselekmény, a róka és az aranysakál állományszabályozása ugyanakkor törvényes keretek között jelenleg is elvégezhető – tette hozzá a szakember.

A természetvédők álláspontja szerint újra meg kell tanulni együtt élni a ragadozókkal – szükség esetén a mainál jobb védelmet biztosítva a háziállatoknak. A hozzánk visszatérő ragadozók kutatása szintén elengedhetetlen, mivel kezelési terveket csak erre alapozva lehet készíteni. Megfelelő válaszlépéseket kell kidolgozni e fajok visszatérésére vonatkozóan, és értékelni, hogy jelenlétük segíti természeti környezetünk megújulását. Sőt, szükség esetén kompenzációs intézkedéseket kell bevezetni, ha a károkozásuk nem hárítható el másképp, ám az oktalan üldözés és a valótlant rémhírek terjesztése nem visz előre – hangoztatta a szervezet.