Galaktikus szuperhalmazban élünk

A világegyetem jelenleg ismert legnagyobb méretű képződményei a szuperklaszterek, amelyek galaxisokból és galaxishalmazokból állnak. Alakjuk változatos, általában hosszúkás, fonalszerű szerkezetek, amelyek gyakran egymáshoz kapcsolódnak.

A Hawaii Egyetem kutatói, akik az amerikai Green Bank rádióteleszkóp, valamint más távcsövek segítségével végezték vizsgálataikat, olyan új égbolt-felmérési eljárást dolgoztak ki, amely nemcsak nyolcezer közeli galaxis közötti távolságot, hanem ezeknek az egymáshoz viszonyított mozgását is figyelembe veszi. Az új módszernek köszönhetően a csillagászoknak most első ízben sikerült pontosan meghatározni a különböző szuperklaszterek közötti gravitációs határokat.

Az általánosan elterjedt nézetek szerint a tejútrendszer, amelyben a Naprendszer is található, egy százmillió fényév átmérőjű halmaz része, a Hawaii Egyetem kutatói viszont kimutatták, hogy ez a klaszter csupán a Laniakea nyúlványa. A roppant nagy, ötszázhúszmillió fényév átmérőjű gravitációs képződményhez tartozik a Földhöz legközelebbi galaxishalmaz, a Virgo, és további százezer galaxis. Szomszédjai a Shapley-, a Herkules-, a Coma-, valamint a Perseus-szuperhalmaz, bár utóbbiak távoli határait még nem sikerült pontosan „meghúzni” a tudósoknak. Mint a tanulmány vezető szerzője, Brent Tully hangoztatta, ehhez további sok ezer mérést kell még elvégezni. Elmo Tempel észt csillagász, a Tartui Obszervatórium kutatója a tanulmányhoz írt kommentárjában kiemelte, hogy a szuperhalmazok azonosítása, behatárolása segít megérteni, hogyan fejlődtek a galaxisok.