Életmód

ENSZ-jelentés készült a káros gázkibocsátás hatásairól

Környezetvédelem. A zöldszervezetek máris üdvözlik a dokumentumot

Növelni kell az energiahatékonyságot, és előtérbe helyezni a megújuló energiaforrásokat, vagyis felhasználásuk arányát nyolcvan százalékra növelni a mostani harminc helyett - hívja fel a figyelmet az üvegházhatású gázok kibocsátásáról szóló jelentésében az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC). A dokumentum szerint „a tétlenség sokkal többe fog kerülni, mint a cselekvés”.

Nullára kell csökkenteni a világ országainak az üvegházhatású gázok kibocsátását a visszafordíthatatlan károk megelőzése érdekében az évszázad végéig – olvasható az ENSZ támogatásával működő Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) november elején közzétett jelentésében. Az összesen nyolcszáz tudós kutatási eredményeit összefoglaló, negyven oldalas dokumentumot a világszervezet főtitkára mutatta be Koppenhágában, aki egyúttal kijelentette azt is, „a vezetőknek lépniük kell, mivel az idő ellenünk dolgozik”.

Az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun szerint ha az emberiség időben cselekszik, akkor megakadályozhatja, hogy a Föld felmelegedésének mértéke átlépje a még elfogadhatónak tartott két Celsius-fokos küszöböt. A tanulmány azt írja, hogy ehhez első lépésként 2050-ig negyven-hetven százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Összehasonlításként ismerteti azt is, hogy az iparosodás korának kezdete óta 0,85 Celsius-fokos átlagnövekedést mértek globálisan. (Az üvegházhatású gázok elnyelik és kisugározzák az infravörös hullámhosszú fényt, ami az üvegházhatáshoz vezet. A Föld légkörében a legfontosabb, az említett tulajdonsággal rendelkező gázok a vízgőz, a szén-dioxid, a metán, a dinitrogén-oxid és az ózon - a szerk.) A kibocsátás csökkentéséhez jelentősen növelni kell az energiahatékonyságot, és előtérbe helyezni a megújuló energiaforrásokat. Az ENSZ megállapítása szerint utóbbiak arányát nyolcvan százalékra kellene emelni a mostani harmincról. A jelentés készítői emellett az atomenergiára is elfogadható megoldásként tekintenek. Az IPCC figyelmeztet arra is, hogy ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor a 21. század végére súlyos és visszafordíthatatlan következményei lesznek a klímaváltozásnak. „A tétlenség sokkal többe fog kerülni, mint a cselekvés” - írják a jelentésben, amelyet több környezetvédő szervezet máris üdvözölt.

A 2020-ban lejáró kiotói szerződés utódjának szánt, a témában tervezett megállapodást évek óta nem sikerül tető alá hozni, azt a jelenlegi menetrend szerint 2015-ben, az ENSZ párizsi klímakonferenciáján véglegesítik.