Életmód

Rákkeltő anyagokat találtak a papír szívószálakban

Alumíniumszármazékokat, illetve rákkeltő és veszélyes anyagokat is találtak

Miután a műanyagból készült szívószálakat – főként környezetvédelmi okokból – 2021 júliusától betiltották, a legtöbb helyen eldobható papír szívószálakat vagy újrafelhasználható fém szívószálakat kezdtek el helyettük használni. Egy német fogyasztói portál most előbbiből vizsgált meg húszfélét, a Rizikometer pedig közzétette az eredményeket – írja a Hazipatika.hu.

Rákkeltő anyagokat találtak a papír szívószálakban
A papír szívószál vizsgálata komoly egészségügyi veszélyekre figyelmeztet (képünk illusztráció)
Fotó: NorthFoto

Mint írták, a teszt során néhány termék kiemelkedően rosszul szerepelt, azokban ugyanis környezetkárosító PFAS-okat (szinte soha le nem bomló, mérgező vegyi anyagok), alumíniumot (túlzott bevitele károsíthatja a veséket és az idegrendszert), valamint nagyobb mennyiségű benzizotiazolinont (kontaktallergén antimikrobiális szer, amely lenyelve káros az egészségre) egyaránt találtak. Néhány termékben pedig rákkeltő primer aromás aminokat is kimutattak. Az érzékszervi vizsgálaton szinte minden terméknél kellemetlen papírízt tapasztaltak, de szokatlan – keserű, füstös – mellékízű szívószálakat is találtak.

A hazánkban is kapható IKEA-s papír szívószál összességében „nagyon jó” minősítést kapott a közlemény szerint.

Kapcsolódó írásaink