Életmód
Amilyen ijesztő, olyan jó a leléknek a sikolyterápia
Ez a „negatív” érzelmek feldolgozásának egy alternatív módja

– Az életünk során különböző érzelmek széles skáláját éljük át, de egyiket sem démonizáljuk jobban, mint a haragot. Pedig a düh természetes érzés, amely általában akkor tör felszínre, ha mélyen megbántottak minket. Ez a fájdalom mély szintje. Van egy részünk, amelyik talán ki akarja engedni ezt, és hagyni, hogy ez a sötét, pusztító erő kitépjen belőlünk mindent, ami bennünk felgyülemlett. Semmire sem vágyunk jobban, minthogy összetörjünk poharakat, tányérokat vagy bármit, ami a kezünk ügyébe kerül. De egy másik részünk kétségbeesetten próbálja magában tartani, inkább elfojtja, mintsem kiengedi. Hiszen gyerekkorunktól kezdve arra tanítottak minket, hogy a düh negatív érzelem, amely társadalmilag nem elfogadható. A helyes viselkedés: uralkodjunk magunkon mindig, minden körülmények között. Így érthető, hogy a düh érzése körül egyfajta szégyenérzet alakult ki bennünk, ezért inkább próbáljuk mindenáron magunkban tartani, palástolni, nem kiengedni a szellemet a palackból. Ám ez igencsak romboló hatású lehet, mivel így a nyomás csak felgyülemlik bennünk, és csendben felemészt minket, kárt tesz bennünk. Ha a haragot nem kezeljük egészséges módon, akkor az hamar depresszióban nyilvánulhat meg, és nagyban befolyásolhatja a kapcsolatainkat, az életminőségünket, a közérzetünket – mondja dr. Makai Gábor pszichoterapeuta a Fanny magazinnak.
Léteznek olyan szobák, amelyeket kibérelhetünk azért, hogy tányérokat törjünk, baltával üssük a falat, vagy szétverjünk mindent, amit ott találunk. Ez a „negatív” érzelmek feldolgozásának egy alternatív módja. Az üvöltözés például beindítja a túlélési ösztönünket, amely aztán endorfinokkal árasztja el a szervezetünket; ezért van az, hogy káromkodunk, amikor beütjük valaminket, és az fáj. És bármilyen hihetetlen, a csúnya szavak kiabálása ilyenkor valóban segíthet a fájdalom enyhítésében. De hogyan működik ez a gyakorlatban? A düh erősen fizikai töltéseket hoz létre a testünkben, amelyek gyakran a karokban és a mellkasban érezhetőek – ez annak a jele, hogy az idegrendszer „harcolj vagy menekülj” válaszának a „harcolj” része aktiválódott. Ezért a megnyugvás nem mindig segít a harag feloldásában. A düh kifejezésére, a felgyülemlett energia kivezetésére kiváló módszer a felsőtestet érintő, erőteljes mozdulatok alkalmazása, mint például egy bokszzsák tiszta erőből való püfölése, vagy ha fahusángokat dobálunk az erdőben, vagy ha kibérelünk egy dühszobát – írja a lap.