Életmód
Kiderült, ilyen gyakran esznek a magyarok csípős ételeket

A lakosság körében kifejezetten nőtt a csípős íz kedveltsége az utóbbi néhány évben. A válaszadók messze több, mint egyharmada (36,4 százalék) úgy nyilatkozott, hogy a korábbiakhoz képest jóval gyakrabban fogyaszt csípős ételt – mutat rá az Univer Product Zrt. friss, augusztus végén és szeptember elején készült, 3872 ember megkérdezésével készült online felmérése. A kutatásnak egyik apropója, hogy a vállalat október 13-14-én rendezi meg Kecskeméten az első Erős Pista Fesztet, amely kapcsán kíváncsiak voltak, hogyan is viszonyulnak a magyarok a csípős ízekhez. A társaság emellett Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar orvos, a paprikából kinyert C-vitamin felfedezője születésének szeptember 16-i, 130 éves évfordulójára is szerette volna felhívni a figyelmet. A kedveltség növekedésének egyik magyarázata lehet az utóbbi néhány évben – különösen a pandémiát követően – tapasztalható tudatosabb, egészséget megőrző étkezés térnyerése. A kutatásban részt vevők körében ugyanis kimagasló az a vélemény (58,4 százalék), hogy a csípős ételek fertőtlenítenek, méregtelenítenek – írták.
A válaszadók szinte pontosan háromnegyede (76 százalék) hetente legalább egyszer eszik csípős ételt, de több mint egyharmaduk (37,1 százalék) naponta, sőt, amikor csak teheti hódol ennek a szenvedélyének. A fogyasztási rendszerességet illetően abban talán nincs meglepetés, hogy a férfiak között nagyobb (54 százalék) a naponta erős élelmiszereket választók aránya. Az viszont némi meglepetést okozhat, hogy a nők körében sem elhanyagolható ez a mutató, hiszen majd egyharmaduk (29 százalék) szintén mindennap eszik csípős élelmiszert – derült ki a kutatásból.
Hozzátették: feltűnő viszont, hogy a fiatalabb generáció körében milyen kiemelkedően nagy az a réteg, amely, ha csak teheti, pikáns ízt kölcsönöz ételeinek. A 25 év alattiak esetében ez minden második emberről elmondható, ami mintegy 15 százalékkal magasabb, mint a teljes népesség esetében látott átlag. Ehhez ráadásul az is hozzátartozik, hogy a fiatalabb korosztály, azaz a 25 év alattiak esetében kimagasló a kísérletező kedv is ezen a téren. Ebbe a korcsoportba tartozók csaknem pontosan kétharmada (67,1 százalék) ugyanis úgy nyilatkozott, ha csak teheti mindig kipróbál új csípős ételeket.