Életmód

Halom Bori: Addig kiabálok, amíg minden nő meg nem hallja

Ő AHALOMBORI. Csupa nagybetűvel, egybe írva. Ez a törékeny nő amellett, hogy fogalom, nem csupán az alapítója, de a motorja is a Mellrákinfó Egyesületnek. Nagyon tud nevetni, nagyon tud álmodni, nagyon tud mesélni és nagyon tud élni. Pedig tíz évvel ezelőtt, ahogy ő mondja: összeomlott a világa. Ma viszont rengeteg sorstársának segít, adja vissza a hitét és megéli a saját álmait. Most éppen Szicíliában és itthon, Magyarországon.

Halom Bori: Addig kiabálok, amíg minden nő meg nem hallja
Nem lehet elég alkalommal felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára
Fotó: Dombóvári Tamás

Halom Borbála megküzdött a mellrákkal, és úgy tűnik, ő győzött. Missziója, hogy egyetlen nőt se veszítsünk el emiatt az alattomos kór miatt. A mellrákszűrés fontosságára ő nem csupán az októberi kampányidőszakban, hanem mindennap felhívja a figyelmet.

Nem hagyta, hogy összetörje a betegség: szeret nevetni, álmodni, tervezni
Nem hagyta, hogy összetörje a betegség: szeret nevetni, álmodni, tervezni
Fotó: Dombóvári Tamás

A Mellrákinfó Egyesület alapítójaként vallod: fontosak a személyes történetek. A tiéd hogyan szól?

– Tíz éve, 2012.november 6-án kaptam kézhez a diagnózist. Természetesen az én világom is összedőlt, ahogy szerintem tíz nőből kilencé ilyenkor. Miután jól kibőgtem magam, és elmondtam a szűkebb környezetemnek, nem volt más választásom, mint összeszedni magam és tenni, amit az orvos mond. Nekem volt egy emlőeltávolító műtétem, amivel egy időben betettek egy expander nevű, bőrtágítót a mellem helyére, amit hétről-hétre töltöttek föl egy fiziológiás sóoldattal, hogy a kellő méretre táguljon a bőr, hogy legyen helye a későbbi végleges implantátumnak. Ezután kaptam 6 kemoterápiás kezelést – ettől nekem is kihullott a hajam –, majd 28 sugárterápiás kezelést. A legvége ennek a hosszú útnak a mellbimbó, az areola tetoválás, amivel lezárja az ember ezt a kicsit sem könnyű – szoktam mondani, hogy azért ez nem egy nátha –, sokszor kimerítő, elkeserítő hosszú utat.

Hogy dolgoztad fel a feldolgozhatatlant? Hiszen a nők egyik legnagyobb egészségügyi félelme a rák és a melleltávolítás.

– Mindenki máshogyan dolgozza fel a betegséget, én blogolni kezdtem, majd megalapítottam a Mellrákinfó Egyesületet, mert tudtam, éreztem, hogy ez az UTAM. Nagy szavak, közhely, de igaz… Ma pedig, 10 évvel a diagnózis után, büszkén mondhatom, hogy többszörösét kaptam a betegségtől, mint amit elvett! Igen, ma már hálás vagyok a jobb napjaimon!

 Idén vagy 10 éves mellrák túlélő. Rengeteg sorstársadnak adsz erőt, hitet és reményt, és fogod a kezüket a gyógyulás útján, de sokakat el is veszítettél. Milyen hangosnak kell lenni ahhoz, hogy a nem érintett nők is meghallják a hangotokat, és komolyan vegyék a szűrést?

– Nem tudom. Bár a kezemben lenne a megfelelő eszköz, módszer, amivel a (még) nem érintett nőket is meg tudom szólítani. Egész évben igyekszünk aktív kommunikációt folytatni velük is, ahogy az érintettekkel, de néha azt gondolom, bárhogy „kiabálunk”, nem hallják meg. Talán, ha fizetnénk minden nőnek, hogy elmenjen a számára megfelelő vizsgálatra? Lehet, hogy kéne csinálni egy közvélemény-kutatást, hogy ki, milyen jutalomért menne el?

Akkor is van hova fordulni, ha már baj van
Akkor is van hova fordulni, ha már baj van
Fotó: Dombóvári Tamás

 „AHALOMBORI” nagybetűs fogalom.  Honnan van benned ennyi energia, és ennyi humor? Rengeteg kemény igazságot mondasz ki, vicces szövegköntösbe bújtatva szembesíted a nőket azzal, hogy fontos az egészségük.  Mi lenne, ha ezt színpadon tennéd, mint egy női standupos? Nem kacérkodtál ezzel a gondolattal soha? 

– Azt nem tudom, hogy fogalom-e, de gyakran hallom érintettektől és „kívülállóktól” is. Ha így van, ha nem, nekem az a küldetésem (húúú de nagyon komolykodósan hangzik), hogy az egyik oldalon támogassam azokat a nőket, akik sajnos beleesnek ebbe a betegségbe, a másik oldalon pedig próbáljam meg növelni az ingyenes szűrésen való részvételt, amire a magyar nők kétévente kapnak meghívót 45 és 65 éves koruk között! És mindezt teszem annak érdekében, hogy minél több időben, vagyis korai stádiumban felfedezett mellrák legyen, mert ezek nagyon magas arányban gyógyíthatók, és ebbe senkinek nem lenne szabad belehalnia. A humor szerintem egy fantasztikus eszköz a kezünkben, attól függően, ki-hogyan használja, betegségtől és mindentől függetlenül. Én a jobb napjaimon a betegség alatt is elő tudtam húzni a „fegyvertáramból” és bizony ezzel megkönnyítettem a saját és a környezetem dolgát is. Ma már persze „könnyű” humorizálni ezen nekem, mert mindenen túl vagyok… és talán többen azt gondolják, hogy engem ez nem érint meg ennyi idő után… de nagyon is megérint és amikor az érintetteknek szervezett konferencián az egyik pillanatban még humorizálok és standupozok, a másik pillanatban simán elbőgöm magam, és megsiratok minden résztvevőt. Nem tudom, hogy jól csinálom-e vagy sem, az biztos, hogy amikor a kendős, parókás hölgyek önfeledten kacagnak – talán pár percre megfeledkezve a saját bajukról –, akkor az nekem maga a mennyország! És lehet, hogy a következő pillanatban együtt sírunk, de azt is pont olyan fontosnak tartom, hogy „megtanítsam” a nőket arra, hogy merjenek sírni, merjék megélni a nehezebb napokat, pillanatokat is! Ugyanis nem merik, mert úgy lettünk szocializálva, hogy nekünk mindig erősnek kell lenni, nekünk nem lehet bajunk… stb… hát, de lehet! Én ezennel most megengedem mindig nőnek (nem csak érintettnek), hogy néha sírjon, üvöltsön, toporzékoljon, mert meg kell tanulniuk, hogy ők is lehetnek néha gyengék! És ebben nincsen semmi ciki vagy rossz! A stand upos karrieren mostanában párszor elmerengtem… vediamo, ahogy az olasz mondja…

– Olaszország ma már szinte a második otthonod, hiszen vettél egy nagy levegőt, és Szicíliában kötöttél ki. Ma már előre köszön neked a piaci árus, Giuseppe  ahogy nevetve mesélted, ott minden férfi Guseppe , és amint kezdődik az olajbogyószüret, indulsz is vissza. Milyen hosszú a bakancslistád, mi jön Szicília után? És egyáltalán, miért pont Szicília?

– A bakancslistám igazából nem olyan hosszú, szeretnék még ebben az életemben eljutni Tibetbe, Balira, szeretnék végigsétálni a Caminón… ilyen csupa közhelyes dolog szerepel rajta… de először befejezem az elsőt, ami az volt, hogy megtanulok olaszul. Szicília az univerzum ajándéka volt, és végtelenül hálás vagyok érte, mert egy fantasztikus, minden képzeletet felülmúló sziget! Szeretnék visszamenni, majd meglátjuk, mit dob az élet.

Kapcsolódó írásaink

Világszenzáció a rákkutatásban Szegeden

ĀAz ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutatócsoportja a sejteken belüli rendellenes fehérjeváltozások pontos leírására alkalmas, világviszonylatban is újdonságnak számító, mesterséges intelligenciára épülő képfeldolgozásos eljárást dolgozott ki