Életmód

Frizurák kánikula idejére

Mindenkit megvisel a nagy meleg, azonban a hosszú és dús hajkoronával rendelkező hölgyeket talán még inkább. Cikkünkben elsődlegesen nekik szeretnénk megmutatni pár példán keresztül, hogy van élet az egyszerű lófarkon túl is. 3+1 frizura ötletet hoztunk a forró napokra.

1. Csavart konty

A konty elegáns, ugyanakkor praktikus viselet a nyári forróságban. Az alábbi frizura elkészítése mindössze pár percet vesz igénybe, cserébe azonban nagyon látványos lesz a végeredmény.

Fogjuk magas lófarokba hajunkat, ezt követően válasszuk szét két egyforma részre! Csavarjuk meg, majd tekerjük körbe az első „fonattal” a hajgumit, és rögzítsük hullámcsattal! Ezt ismételjük meg a fennmaradó résszel is!

Objektum doboz

Pár virágos csattal alkalmivá varázsolhatjuk a végeredményt, így akár egy nyári esküvőn is megjelenhetünk ezzel a remek frizurával.

2. Fonás fejjel lefelé

Következő tippünk már némi rutinosságot igényel, ehhez ugyanis járatosnak kell lennünk a fonástechnikában. Megéri kicsit bajlódni vele, mert rendkívül egyedi stílusú, vagány kontyot kapunk.

Objektum doboz

Hajtsuk előre a fejünket, és kezdjük el befonni a hajunkat alulról indulva egészen a fejünk tetejéig! Rögzítsük hajgumival a fonatot olyan módon, hogy összefogjuk az elölről szabadon maradt résszel! A copfot szedjük két részre, és lazán tekerjük össze! Ezt követően alakítsunk ki belőle laza kontyot, és tűzzük el hullámcsattal!


3. Romantikus csavarok

A harmadik, nyakunkat szabadon hagyó hajviseletet az igazi romantikus hölgyeknek ajánljuk.

Objektum doboz

Válasszunk le egy-egy tincset minkét oldalról, majd hátul lazán fogjuk össze őket és gumival rögzítsük! A kapott kis copfot csavarjuk meg! A szabadon maradt hajunkat osszuk két részre, csavarjuk meg és rögzítsük oldalt előbb az egyik, majd pedig a másik oldalon is! Virágos hajtűvel koronázzuk meg a kész frizurát!


+1 Csavart lófarok

Első ránézésre bonyolultnak tűnik utolsó tippünk, ám nem kell megijedni tőle, egy kis csavarás és máris kész! A félhosszú hajú hölgyeknek is bátran ajánljuk.

Objektum doboz

Válasszunk le egy-egy tincset minkét oldalról, majd hátul lazán fogjuk össze őket és gumival rögzítsük! Nyúljunk a copf alá és csavarjunk egyet rajta, majd emeljük át teljes hajtömegünket! Ahogyan a videóban ígérik, 6 másodperc alatt el is készültünk.

Kapcsolódó írásaink

Hűsítő italok kánikulára

ĀHa már unjuk a vizet, és a boltban megvásárolható cukros üdítőket inkább elkerülnénk, akkor is számtalan izgalmas alternatíva létezik szomjoltásra