Életmód

Öt szuper ötlet megunt ruhadarabjaink felfrissítéséhez

Mindannyiunk ruhatárában vannak megunt, vagy éppen kihasználatlan darabok, amikhez akár már évek óta hozzá sem nyúltunk. Nem előnyös a szabása, esetleg kissé már divatjamúlt a fazonja, vagy csak egyszerűen unalmasnak gondoljuk. Napjainkban reneszánszát éli az újrahasznosítás és a csináld magad (DIY - do it yourself) mozgalom, így a korábban száműzött nadrágok, pólók új formát nyerhetnek pár fortélynak köszönhetően. Ehhez hoztunk most öt szuper tippet.

Az első ötlethez csupán egy ollóra és egy lezser szabású pólóra lesz szükségünk. Még kézügyesség sem igazán kell, hiszen rendkívül egyszerűen lehet látványos változást elérni.

Objektum doboz

A képen látható módon először is alakítsuk ki a felsőrészen a nyakkivágást, majd pedig vágjuk cikcakkosra az ujjrészt. A vágások csúcsainál csomózzuk meg az anyagot. Az újragondolt darabot hordhatjuk nadrágba betűrve, de akár övvel is.

Második tippünk igazi bevállalós felsőt eredményez. Jó hír: ehhez is elég egy olló. Az átalakítandó felsőrészen ejtsünk egymással párhuzamos, keresztirányú bevágásokat. Fontos, ne teljesen az oldalvarrásnál kezdjük, hagyjunk mellette egy kis helyet, mert különben a varrás felszakadhat.

Objektum doboz

Ha ezzel megvagyunk, egy dolog maradt hátra, masniszerűen csippentsük össze a sávokat egy színben harmonizáló szalaggal vagy anyagdarabbal.

Még mindig a merészebb vonalon maradva igazi farmersorthoz passzoló fesztiválozó toppot készíthetünk. A már megszokott ollón kívül itt sincs szükségünk más eszközre.

Objektum doboz

A póló mellrészéig vágjuk fel csíkokra az anyagot. Ügyeljünk arra, hogy egy vonalban végződjenek a metszések. Ha bizonytalannak érezzük magunkat, nyugodtan húzzunk oda egy mosással eltávolítható vonalat. Ezt követően kissé húzgáljuk meg a textilt, hogy zsinórszerűvé váljon. Az egymás melletti darabokat kössük össze. A minta kialakítása csak rajtunk múlik!

Bizonyára mindenki ruhatárában fellelhető egy sima, galléros ing. Viszonylag egyszerűen fel lehet dobni ezt is. Méteráru boltban végeláthatatlan színű és formájú felvarrót lehet kapni, amellyel nincs más dolgunk: fel kell applikálni a képen látható módon a gallérra.

Objektum doboz

Kezdőknek és kicsit sutább kezűeknek a textilragasztó kiváló megoldás lehet, míg a varrásban járatosak fel is ölthetik a felvarrót.

Utolsó tippünkhöz egy kendőre, négy szalagra (vagy bármilyen tetszőleges zsinórra), valamint tűre és cérnára lesz szükségünk. A varróeszközök ne tántorítsanak el senkit, egyszerű ugyanakkor látványos toppot kerekíthetünk percek alatt.

Objektum doboz

Kezdjünk a nyakrésszel: a kendő egyik sarkát hajtsuk vissza a kívánt mértékben. Minél többet hajtunk vissza, annál nagyobb, szellősebb lesz a nyakrész, és annál hosszabb szalagra vagy zsinórra lesz szükségünk. Ezeket pár öltéssel rögzítsük. Végül jöhet a kendő két oldalára a hátulsó megkötők rögzítése.

Kapcsolódó írásaink