Életmód
Megváltozott munkaképességűeket segítenek az álláskeresésben
Nem csak a testi, de a lelki sebeket is gondozni kell
A mentorprogram célja a megváltozott munkaképességű emberek segítése a teljes értékű élet megvalósításában, amit személyre szabott tanácsadással, állásinterjúra felkészítéssel, a munkahelyi beilleszkedés támogatásával és utókövetéssel támogatnak.
Az Incorpora az ERSTE Alapítvány és a La Caixa Alapítvány kezdeményezésével indult el civil szervezetek együttműködésében 2016-ban, azzal a céllal, hogy a veszélyeztetett helyzetű emberek elhelyezkedését támogassa. Az Incorpora egy sikeresen működő, nemzetközi módszertan alapján kialakított hálózat, mely ingyenes szolgáltatásokat kínál egy átfogó munkaerő-piaci folyamat keretében a különböző, diszkrimináció által veszélyeztetett álláskeresők és a felelős foglalkoztatást támogató munkáltatók számára egyaránt. 2016 óta működő hálózata több mint 700 álláskeresőt helyezett már el, és mintegy 400 vállalatot sikerült bevonnia a programba. Hálózatukon keresztül a munkaadók egyszerre többféle célcsoportot is el tudnak érni.

A TraumaAmbulancia így az Incorpora Program keretében teljes munkahelyi beilleszkedési szolgáltatást nyújt a vállalkozásoknak, amelyek segítik HR-osztályokat a feladat elvégzésében, miközben hozzájárulnak a munkahelyteremtéshez azok számára, akiknek a legjobban szüksége van rá.
Térítésmentes toborzási és munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtanak nem csak az álláskereső ügyfelek számára, de a a cégek számára is. Segítséget nyújtanak a toborzási feladatokban a partnervállalatok számára, a felméréstől egészen a toborzás-kiválasztási és beillesztési folyamatig. Vállalják az utókövetést is a hosszú távú munkahelymegtartás érdekében. Az önfoglalkoztatást tervezők számára vállalkozás indításában is tudnak segítséget nyújtani.

ÖNKÉNTESEK SEGÍTENEK
Olyan balesetet szenvedett embereken szeretne segíteni a TraumaAmbulancia Egyesület, akik a fizikai gyógykezelésen túl lelki támogatásra is szorulnak. Míg az orvosok, gyógytornászok a fizikai sérülésekkel foglalkoznak, ők a lelki sebeket segítenek begyógyítani. Az egyesületet Krausz Csilla hívta életre, miután egy őt ért balesetet követően megtapasztalta, hogy a fizikai gyógyulás mellett mennyire fontos ápolni a nem látható lelki sebeket is. Információ híján sokan nincsenek tisztában azzal, hogy balesetük kapcsán lelki segítségre is szorulnak, egy teljesen új és adott esetben ijesztőnek tűnő lelki állapotba kerülhetnek.
Mostanára már több önkéntes szakember közreműködésével nyújtanak segítséget a balesetek következményeinek feldolgozásában nemcsak a baleset áldozatainak, hanem a szemtanúknak, hozzátartozóknak vagy a baleset okozójának egyaránt. Azon túl, hogy támogatják a balesetben érintettek lelki gyógyulását, biztosítják a kellő információforrást, hogy újra megtalálják az érintettek a lelki egyensúlyukat.