Életmód
Egyedülálló porcelán-kiállítás nyílik hamarosan Győrben
Közel négyszáz Herendi tárgy érkezik a városba

A Herend ölelésében című tárlaton először lesznek láthatók az 1826-ban Stingl Vince által alapított manufaktúra egyedi, kézzel készített darabjai – mondta Cseh Sándor, a Szent László Látogatóközpont igazgatója.
Hozzátette, hogy a kiállított tárgyak négy teremben kapnak helyet. Az elsőben a manufaktúra történetéhez kapcsolódó darabokat, a másodikban szakrális tárgyakat, a harmadikban pedig minták szerint válogatott porcelánokat mutatnak be. A negyedik teremben egy herendi porcelánból készült étkészlettel megterített, elegáns polgári asztal lesz látható.
A kiállított étkészletek, dísztárgyak, szobrok, figurák, vázák, lámpák közül kiemelkedő egy, a Szent László-hermát ábrázoló dísztálat, egy 1847-es szőlőleveles csemegetányért, egy "pate sur pate" technikával készült 20. század eleji váza valamint egy, az 1870-es évekből való Esterházy-mintás porcukorszórót is.
MAJD' KÉTSZÁZ ÉVES A HERENDI
Az üzemet Stingl Vince alapította 1826-ban és a hosszú évek alatt megtartott egyedi és kézzel készített termékeknek köszönhetően, világhírnévre tett szert. A porcelán egykor olyan értéknek számított, mint bármelyik arany vagy drágakő ékszer, és igazi státuszszimbólumként kezelték a Herendi porcelánt. A mai manufaktúrában is rendkívül fontos a termékfejlesztés, így szinte mindennap születik egy új termék.
De a tárlaton megismerhetjük a porcelánmanufaktúra közel kétszáz éves múltját számos korabeli tárgyon keresztül.
Az Esterházy mellett az Apponyi-, a Rothschild- és a Victoria-minták is megismerhetők lesznek.
A kiállításon további szakrális tárgyakból is láthatunk válogatást, így kiállítják még a Szent Korona tökéletes mását Szent István 40 centiméteres lovas szobrát, a Madonnát, valamint szenteket ábrázoló tárgyakat és, porcelánból készült kereszteket.
Ha testközelből is meg szeretnénk ismerni ezeket az örökértékű, időtlen szépségű tárgyakat, érdemes elmenni a Triangulum Galériába. Az ünnepélyes megnyitón a megjelenteket dr. Cseh Sándor, a Szent László Látogatóközpont igazgatója és dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója köszönti, a tárlatot dr. Veres András győri megyés püspök nyitja meg, közreműködnek a Concerto Budapest művészei. A kiállítás március 8ig látogatható naponta 10 és 18 óra között.
