Életmód
A dohányzás után az alkohol is kimegy a divatból?
Megfogadta, hogy nem iszik? Ön trendi!

Világszerte és hazánkban is változóban van a hozzáállás a dohányzáshoz. A felnőtt lakosság körében már jó pár éve „nem divat”, és sokkal árnyaltabbá is vált a dohányosok megítélése a társadalom részéről, illetve a dohányzóknak is saját magukról. Most úgy tűnik egy másik rossz szokást is célba vett az egészséges életmód divatja, ez pedig az alkoholfogyasztás.
Száraz november után száraz január
Lassan már hagyománnyá válik nálunk is az a kezdeményezés, amelyhez a csatlakozók felmérhetik, hogyan bírják egy hónapig alkohol nélkül. Az úgynevezett száraz novembert már évek óta meghirdetik a magyar lakosság körében is, amit elsősorban nonprofit, közhasznú alapítványok karoltak föl. De már a száraz január sem ismeretlen fogalom nálunk sem, ami az ünnepek alatti dőzsölés után többeknél is több, mint időszerű.
Divat lett a józanság
Mostanság pedig világszerte egyre több fiatal teszi le a voksát a józan élet mellett, részben vagy teljesen kizárva az alkoholt az életükből. Ennek az új trendnek a neve “sober curious”, amit bár nehézkes lefordítani, de körülbelül annyit tesz, hogy az emberek a józanságot próbálgatják ilyen formán ki. Az új trend a közösségi médiát is meghódítja lassan, 1,2 millió Instagram-posztban használták már a #soberlife vagyis a józan élet címkét.

Bulihelyek, ahol nincs alkohol
A trend követőinek sora elég színes, a gyógyulóban lévő alkoholbetegektől az egyszerűen csak egészséges életre vágyókig sokan döntenek az alkoholmentes élet mellett.
Pedig nem is olyan könnyű még mindig fiatalnak lenni és olyan szabadidős programokat szervezni, amelyek nem az ivás körül forognak. Azok akik szeretnek eljárni otthonról és ismerkedni, nehezebben találnak maguknak olyan társaságot, illetve helyeket, ahol nem téma az alkohol.

Pedig már létezik alkoholmentes bár is, igaz New Yorkban, akinek a tulajdonosa szerint eddig a társas-, illetve az éjszakai élet az alkohol köré szerveződött, a piamentes bulihelyek viszont új alternatívát kínálnak.
Arról nem is beszélve, hogy az alkoholmentes életnek van ipara, elég csak a sörgyártók által forgalmazott alkoholmentes termékekre gondolni. Az alkoholmentes termékek piacának bevétele előreláthatólag 2024-re 25 milliárd dollárral nőhet, lassan a röviditalok is kaphatóak lesznek alkoholmentes változatban.
Nulla százalékos appok, hashtagek
Egy gyógyulófélben lévő alkoholbeteg férfi hozott létre egy Loosid nevű applikációt, ami összekapcsolja az új trendet követőket egymással. - Amikor én próbáltam kijózanodni, voltak sima éttermek és kávézók, és kész. Ma pedig az alkalmazással maguk az emberek kapcsolódhatnak, és van józan randizás, józan események, józan utazások, józan csoportok. Szerintem ez csodálatos!” – mondta az applikáció megalkotója. Az app egyre szélesebb körben terjed, ahogy az alkoholmentes bárok száma is egyre növekszik. Számos kutatás támasztja alá a szeszmentes élet pozitív hatásait, ugyanis a mentális egészségre nézve is kifejezetten hasznos. Márpedig a mostani világban az egyik legnagyobb problémát ezek a betegségek okozzák.

Ez történik a szervezetével, ha egy hónapig nem fogyaszt alkoholt
Számtalan előnye van annak tudományos vizsgálatok szerint ha egy kis önuralmat gyakorlunk az alkoholfogyasztás területén: például jobban fogunk aludni, kevesebbet fogunk enni, és még a bőrünk is szebb lesz tőle.
1. A máj zsírtartalma 15%-kal csökken
A rendszeres, nagy mennyiségű alkohol fogyasztásától felhalmozódhatnak a zsírsejtek a májban, ám ezt a folyamatot már egy hónap absztinenciával jelentős mértékben vissza lehet fordítani. A New Scientist magazin önkéntesek bevonásával folytatott kísérletéből kiderül, hogy az alanyok májának zsírtartalma 15%-kal csökkent, miután egy korty alkoholt sem ittak egy hónapig.

2. Csökkenni fog az étvágya
A rendszeres alkoholfogyasztók 30%-kal többet ettek, mint azok, akik nem isznak, egész pontosan azok ettek ennyivel kevesebbet, akik este józanul hajtották álomra a fejüket. – olvasható az Obesity folyóirat tavaly júniusi tanulmányában. Az már a New Scientist önkéntesekkel végzett kutatásából derült ki, hogy a résztvevők egy része 2%-ot veszített a testsúlyából a harmincnapos józanság után.
3. Produktívabb lesz a teljesítménye a munkában
A New Scientist kutatásának önkéntesei önbevallás alapján arról számoltak be, hogy közel 20%-kal hatékonyabbnak érezték magukat a munkában az egy hónapos absztinenciának köszönhetően.
4. Jobban fog aludni
Az Alcoholism című szaklap klinikai kutatásai kimutatták, hogy jobban alszanak azok, akiknél nem csúszik le egy kis sör, bor, vagy más alkoholtartalmú ital lefekvés előtt, ugyanis az alkohol növeli az alfa hullámok termelődését az agyban, amelyek kevésbé mély alvást eredményeznek.
5. Csökken a rák kockázata
Orvosok és kutatók egybefüggő véleménye szerint a rendszeres alkoholfogyasztás jelentősen növelheti különböző ráktípusok, köztük a száj-, a máj-, a mell-, a vastagbél- és a végbélrák kialakulásának kockázatát.
6. Még a bőre is szebb lesz
Az alkohol dehidratál, ami igencsak meglátszik a bőrünkön. Azonban már pár nap absztinencia után elmúlhat a kellemetlen bőrszárazság és a többi kiütés.
7. Alkoholfogyasztási szokásai örökre megváltozhatnak
Tavaly 857 önkéntes csinálta végig a „száraz január” kihívást, amelynek eredményeként hat hónappal később arról számoltak be, hogy megváltoztak az alkoholfogyasztási szokásaik, és jóval kevesebbet isznak, mint előtte.