Tech

Új szabály érkezik az Instagramra

Születési dátumuk megadására kötelezi új felhasználóit az Instagram, hogy életkoruknak megfelelő élményeket tudjon nyújtani számukra.

Habár jelenleg sem regisztrálhatnak a tizenhárom év alattiak a Facebook tulajdonában lévő képmegosztóra, az új szabályozással az oldal azt is igyekszik majd elkerülni, hogy a gyerekek felnőtteknek szóló hirdetésekkel (alkohol reklámok, szerencsejátékok stb.) találkozzanak. - írja a BBC News.

Az újítással azonban a későbbiekben szeretnék elkerülni azt is, hogy a megengedett életkor alatt regisztráljanak az Instagramra, ugyanakkor a cég leszögezi, hogy a már regisztrált felhasználóktól nem fogják kérni a születési dátumuk megadását, illetve arra is kitértek, hogy a későbbiekben sem kell majd igazolni a megadott életkort.

Egy külföldi gyermekvédelmi szervezet szerint az igazolás hiánya azonban alapvetően megbélyegezheti a bevezetni kívánt regisztrációs feltételt, ugyanis úgy gondolják, hogy az gyakorlatilag semmit nem tesz hozzá a gyermekek védelméhez, hiszen sokan nem is a valódi életkorukkal regisztrálnak az Instagramra, ráadásul jelenleg is több millió olyan felhasználója van az oldalnak, akik fiatalabbak az engedélyezettnél. Az ezzel kapcsolatos szabályok betartásának elmulasztása miatt pedig mind az Instagramot, mind pedig az „anyaoldal” Facebookot folyamatos kritikák és támadások érik.

Úgy tűnik tehát, hogy a cégnek rendkívüli módon oda kell majd figyelnie arra, hogy a regisztrált vagy a jövőben regisztráló gyerekeket elkerüljék az eredetileg felnőtteknek szánt tartalmak, főként akkor, ha tudni fogja, hogy felhasználói mennyi idősek.

Kapcsolódó írásaink